FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti oldalról is többen elmondták - akár a bizottsági vitát elemezve, akár a hozzászólások során -, hogy itt a pénzügyi forrásokkal gondok vannak.

Arnóth Sándor képviselőtársam, úgy láttam, teljesen jól látja a helyzetet, elmondja, hogy az önkormányzatoknak milyen gondjai vannak, és milyen aggályaik lépnek fel ezzel kapcsolatosan. Már teljesen úgy gondoltam, hogy látja ezt a problémát, amikor egy kis ugrással elmondja, hogy erre való tekintettel van az a határidő, hogy 2003. január 1-jén lép életbe a szabályozásnak ez a része. Ebben, azt hiszem, ő sem és más kormánypárti képviselő sem lehet nyugodt, hiszen ami feladatok itt vannak, azt a kormány részéről is elmondták, hogy tíz év alatt sem lehet ezekhez a forrásokat biztosítani. Úgyhogy a 2003. január 1-jének az odaírása a törvénybe szerintem abszolút semmit nem jelent, akár holnap is lehetne, akár 2003. január 1-je vagy 2005. január 1-je is, egyik sem teljesíthető.

(19.20)

Úgy gondolom - és ezt a kormánypárti képviselőktől tanultam a pénzügyi törvényeknél -, hogy sok esetben, ahol valamit akartak üzenni az Uniónak, de nem akarták, hogy nekik kelljen megvalósítani, azt mondták, hogy lépjen életbe az uniós csatlakozás alkalmával. Azt javaslom, hogy ne 2003. január 1-jét írjunk oda, hanem itt is írjuk oda, mint ahogy önök ezt már nagyon sok esetben alkalmazták, hogy az uniós csatlakozás alkalmával lépjenek életbe ezek a szabályok. Véleményem szerint ez egy világos üzenet lesz az Unió számára, ugyanakkor nem tartalmaz (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) teljesíthetetlen követelést.

Köszönöm szépen. (Dr. Házas József tapsol.)

Forrás: parlament.hu