KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Göndör képviselőtársam felvetése, mármint hogy az államtitkár úr legyen olyan kedves megszólalni a vitában, meglehetősen indokolt, hiszen ahogy jeleztem, az ajánlás 12. és további kapcsolódó pontjaiban mi magunk is, szocialista képviselők, javaslatot nyújtottunk be, amely tartalmában gyakorlatilag megegyezik a gazdasági bizottság által benyújtott javaslattal. Az egyik javaslatot támogatja a kormány, a másik javaslatot nem támogatja.

Tehát van egy teljesen bizonytalan helyzet, és lehet, hogy az jön be, amire Göndör képviselőtársam utalt, hogy majd egy újabb törvényjavaslatot fog beterjeszteni, húzza az időt a kormányzat, továbbra is bizonytalan helyzetben tartja a vállalkozókat. Tehát meg kell szólalni, államtitkár úr, el kell mondani, hogy mi a kormány álláspontja!

A másik: Dancsó képviselő úr, én is szeretném szóvá tenni, hiszen rám reagált, hogy kellő időben lépett a kormány. Mihez képest lépett kellő időben? Miért nem októberben egyeztetett a kamarákkal? Nem volt még akkor megfelelő a kamarai összetétel talán, vagy miért nem tudtak elmenni ugyanúgy a kamarába? - akkor még nem az államtitkár úr volt, de a jelenlegi pénzügyminiszter akkor államtitkár volt. Miért nem tudott elmenni, és miért nem tudott beszélni velük, hogy végre akarják hajtani a szabályozást?

Amit a diákhitelközponttal, a diákhitel intézményével kapcsolatban mondott, ön is úgy fogalmazott, hogy feláll majd egy intézmény. Tehát ez is mutatja, hogy önök már arról gondoskodnak, hogy visszaszedjék a pénzt a diákoktól, amikor majd elkezdenek dolgozni, de arról a mai napig nem gondoskodtak, hogy a pénzt valamilyen formában ki kellene helyezni.

(13.00)

(Herényi Károlyt a jegyzői székben dr. Boda Ilona

váltja fel.)

Csak azt lehet visszaszedni, amit kihelyeztek. Ma pedig még csak a visszaszedésről gondolkodnak, én pedig azt javaslom, hogy most már haladéktalanul nyújtsanak be olyan javaslatot, amely a pénzkihelyezés módját és környezetét, feltételét is szabályozza.

Köszönöm szépen. (Babák Mihály: Négy évetek volt rá!)

Forrás: parlament.hu