LÁZÁR MÓZES, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság márciusban tárgyalta ezt a törvényjavaslatot. Röviden összefoglalva, és utalva az államtitkár úr által elmondottakra, az uniós irányelvek illesztése a hazai jogrendszerbe, illetve a szükséges törvényi felhatalmazások megteremtése a rövid indoka ennek a törvényjavaslatnak. Ez elhangzott a bizottsági ülésen az előterjesztők részéről is.

Korábban már megfogalmazódott, hogy egy csomagban módosítani szükséges az erre vonatkozó törvényeket, mert egyrészt az uniós irányelvek, az ár- és belvízproblémák és egyéb tapasztalatok, illetve a törvény '95-ös megjelenése óta eltelt időszak indokolják. Egy későbbi időpontra tervezte az előterjesztő ennek a csomagnak a beterjesztését, de a 2001 januárjában megnyitott uniós tárgyalások során, azon belül is a környezetvédelmi fejezetnél két pontban sikerült áttörést elérni: a szennyvíz-elhelyezési, másrészt pedig az ivóvíz-javítási programok benyújtását kérte az Európai Unió, és kérte az ezekhez szükséges jogi megalapozást. Így jó esélyünk van arra, hogy a derogáció véglegesítésre kerüljön ebben a fejezetben, amelyet korábban kértünk. A környezetvédelmi fejezeten belül tehát kulcskérdéssé vált ez a terület.

A többség egyetértett a felvázolt és szóban is kiegészített indokokkal, és mindezt azért mondtam el, mert a kisebbségi véleményt megfogalmazók részéről néhányan aggályosnak tartották, hogy miért kellett ezt most beterjeszteni a parlament elé, de nyilván majd a kisebbségi vélemény előadója ezt részletesebben el fogja mondani.

A törvényjavaslattal új fogalmak kerülnek bevezetésre: szennyvíz-elvezetési agglomeráció vagy lakosegyenérték. Ez azért is fontos, mert az ISPA-támogatások ezek alapján adhatóak, és ezekre nyilván a települések meg a magyar állam is majd számít a megvalósítások során.

Több fölvetés - a többségi és a kisebbségi vélemények részéről egyaránt - féltette az önkormányzatokat, hogy a rájuk rótt feladatokat meg tudják-e valósítani, és lesz-e hozzá szükséges forrás. Külön kiemelték többen is a kistelepülések problematikáját, amelyeknek a jelenlegi viszonyok mellett nem sok esélyük van a szennyvíztisztítás megoldására a mostani struktúrában. Elhangzott az előterjesztők részéről, hogy az állam mindenképpen továbbra is forrásokat biztosít a területfejlesztési és a helyi források mellett arra, hogy a szennyvíztisztítást ezeken a területeken is megteremtse.

Elhangzott, hogy az agglomerációs kijelöléseknél a mostani, már meglévő szennyvízrendszereket és az épülőben lévő rendszereket adottságnak tekintik, ugyanakkor a meglévőkre vonatkozó gazdaságos rákapcsolás mindenképpen előnyt élvez. Ezenkívül elhangzott, hogy most már gondolkodni kell azokon a megoldásokon, amelyek nem a komplett szennyvízrendszerekben gondolkodnak, hanem egyedi megoldásokban, három-négy ház esetén, mert a nem gazdaságos megoldás helyett gazdaságos, de ugyanakkor ugyanazt az eredményt produkáló tisztítórendszerekre van szükség. Elhangzott az előterjesztők részéről, hogy erre nagyon sokféle megoldás van már.

El kell mondanom, hogy a kisebbségi és a többségi vélemény megfogalmazói egyaránt elfogadták az elveket és a szándékot, amely a törvényjavaslatot indokolta; az előterjesztők részéről ott lévők az elhangzott kérdésekre a többségi vélemény szerint kielégítő válaszokat adtak, és a gazdasági bizottság 18 igen szavazattal és 10 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu