LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezzel kapcsolatos az ajánlás 200. pontja, amely tartalmazza azt a módosító indítványomat, amelyet választókerületem polgármestereivel, jegyzőivel egyetértésben dolgoztunk ki és nyújtottam be. Választókerületemben szintén sok kritika érte a törvényjavaslatnak a köztisztviselői keresetek egységesítését célzó változtatásait.

A jövőben a helyi önkormányzati képviselő-testület csak lefelé és legfeljebb 10 százalékkal térítheti el az állami illetményalap-javaslatot. Ez az egységesítés nem lehet ellentétben azzal az elvárással, hogy a kisebb településeken a köztisztviselőknek lényegesen szélesebb szakmai területeken kell lépést tartaniuk a joganyaggal és kell intézkedniük. Nagyobb települések több köztisztviselőt foglalkoztathatnak, azaz jobban tudják specializálni a feladataikat. A követelmények különbözősége feloldható lenne a kistelepülések köztisztviselőinek többletteljesítményét elismerő pótlékok révén, de a törvényjavaslat sajnos nem ezt az álláspontot tükrözi, azt vélelmezi ugyanis, hogy a községi köztisztviselők feladatai kisebbek és könnyebbek, mint a városiaké. Választókerületemben a köztisztviselői törvényjavaslatot tanulmányozó polgármesterek és jegyzők egy Ballószögön tartott tanácskozáson éppen azt sérelmezték, hogy a törvényjavaslat nemhogy növelné, hanem kimondottan csökkenti a kistelepülések illetménykiegészítését.

(21.30)

A 44/A. § a középiskolai végzettségű önkormányzati köztisztviselőknek adható illetménykiegészítést csak a városi köztisztviselők számára teszi lehetővé, a községi önkormányzatok köztisztviselői számára nem. Felsőfokú iskolai végzettségű községi köztisztviselő esetében is csak fele akkora lehet az illetménykiegészítés mértéke, mint más helyi önkormányzatnál. Nagyon bánt, hogy ez előterjesztő végül is nem támogatja ezt a módosító javaslatot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu