LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Hack Péter Képviselő Úr! Én a bevezetőjében említett félreértésről szeretnék röviden szólni. Világosi képviselő úr indítványa számomra világos, nem értettem félre. És világosan fogalmaztam, hiszen a határőrökről beszéltem, nem pedig a rendőrökről. Továbbra is fenntartom azt, hogy igenis legyen joga belépni a határőrnek magánlakásba, illetőleg magánterületre, az idegenrendészeti szabályok megtartásának ellenőrzése céljából.
Ön érvként fölhozta azt, hogy igen sokan visszaélnek ezzel, és bizony milyen szörnyűségek történtek az elmúlt időszakban. Nyilván jobban ismeri azokat a statisztikákat nálam; egyrészt az ilyen jellegű bűncselekmények száma azért nem növekszik azzal, ha éppen szigorodna ez a terület - ez az egyik.
(23.10)
A másik pedig, hogy ha valaki rendőrnek adja ki magát és úgy szélhámoskodik, akkor még nem a rendőrség intézményét kell megkérdőjelezni, hanem az eredeti okokat kell megszüntetni, illetve csökkenteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés