DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánok most visszatérni az érdemi felvetésekre, mindössze azért kértem szót, hogy köszönetet mondjak a felvetésekért, az észrevételekért. Külön köszönetet szeretnék mondani az elismerő megjegyzésekért. Egyetértek Lezsák Sándor képviselő úrnak azzal a felvetésével is, hogy itt valóban az emberi tényezőnek döntő szerepe van. Ami pedig a konkrét javaslatokat illeti, erre a részletes vitában fogok visszatérni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés