DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Medgyasszay László képviselőtársammal egyetértek abban - én magam is hangsúlyoztam -, hogy teljesítménykövetelményeket kellene hozzátenni a központi költségvetésből biztosított támogatásokhoz. Ezzel egyetértek.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy az önkormányzatoknál rózsás a helyzet, magyarul, hogy '98 óta a reálérték-csökkenés megállt, mert én adatokkal bizonyítottam - és az Állami Számvevőszék jelentése a múlt évre is és most is mondja -, hogy bizony a dologi kiadások körül, a dologi kiadások fedezése körül nagy baj van. A személyi jellegű kiadások viszik el az összeg nagy részét. Ez benne van, tisztelt képviselőtársam, ebben a jelentésben. Mivel biztosan képviselőtársam is és én is járjuk az önkormányzatokat, tudjuk, hogy milyen gondokkal küszködnek, szóval nem szabad olyat mondani, ami a valósággal ellentétes.
Ami még itt felmerült, az tudniillik, hogy az Állami Számvevőszék a felvetett hiányosságokat nem tudja kellően "megbüntetni", nekünk többet kellene tenni - mondtam én -, és azt hiszem, hogy a felvetett hiányosságok, a Számvevőszék által feltárt gondok megszüntetésének érdekében talán jobban segítségül kellene hívni a sajtót, a médiát. Az Állami Számvevőszéknek jobban fel kellene hívni a jelentéseiben meglévő hiányosságokra a média szakembereit. A média természetéből is adódik, hogy erre fogékony, mert a nyilvánosság talán az, ami bennünket is és a kormányt is jobban kényszerítené arra, hogy az évek óta ismétlődő hiányosságok megszűnjenek vagy csökkenjenek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés