MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Nekem a címmel volt problémám, mint ahogy a három módosító indítványból, az 1., a 2. és a 3. szám alatt föltüntetettből látszik.

Az első az "elektronikus" szó. Bár elektronikus mérnök vagyok és nagyon sok elektronikus készüléket fejlesztettem, de itt, ebben az esetben nem az "elektronika" szó a lényeges, hanem a "digitális" szó. A digitális technika talaján áll ez az egész eljárás, és végeredményben a hordozó eszköztől kezdve a továbbító eszközig számtalan más technológia lehet. Az előző törvényben beszéltünk az üvegszálvezetékekről, tehát az optovezetékekről, de egész egyszerűen más eljárások is lehetségesek. Sokkal általánosabb aláírásról van szó, és egyébként a legtöbb külföldi törvénynek az a neve, hogy digitális aláírás, így is használják. Úgyhogy ezt kértem módosítani.

Sajnálatosan látom, hogy sem az előterjesztők, sem a bizottságok nem fogadták el. Én még egyszer kérem, hogy ezt gondolják át, és nézzék végig, hogy a külföldi törvényekben hány helyen digitális aláírásról van szó. Sőt, magában az önök által beterjesztett törvényjavaslatnak a mellékleteiben digitális aláírásról írnak, tessék megnézni, míg a címben elektronikus aláírásról. Tehát koherenciát kellene teremteni a törvényjavaslaton belül is. Nyilván a mellékleteket szakemberek írták, mármint elektronikus szakemberek, akik ismerték a digitális technikát, és digitális aláírásról beszéltek, a címet meg valószínűleg jogászok adták. Valószínűleg innen jön ez a dolog.

A másik, hogy tulajdonképpen nem az aláírásról szól a törvény, hanem az aláírások hitelességéről, vagyis úgy is fel lehetett volna fogni, mint egy tágabb közjegyzői feladatot. Ha tehát összefésülték volna, mondjuk, a közjegyzői feladatkörökkel, és a régit meg az újat valahogy összehozták volna, akkor ez egy elektronikus-digitális közjegyzői feladatok, tehát a közjegyzői feladatok közül egy sajátosat jelölt volna, ahol a hitelességről, a közhitelességről gondoskodnak. Azért javasoltam ebben a pontban, hogy ne digitális aláírásokról vagy elektronikus aláírásról szóljon a törvényjavaslat, hanem digitális aláírások hitelességéről, mert az a témája, hogy hitelesek a digitális aláírások.

A 3. pontban egyszerűen csak következetesen végigvittem ezt, ahol azt javasoltam, hogy mindenhol, ahol "elektronikus" kifejezést említ a törvényjavaslat, értelemszerűen a "digitális" kifejezés kerül a helyébe.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu