MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Mádai Péter lényegében elmondta, amit szerettem volna. Annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy Trianon sem volt előzmények nélkül - Czoma képviselő úrnak.
Amikor mi, politikusok beszélünk erről, akkor mindig oda kell figyelnünk, amikor politikusok vagy politikai réteg, vagy politikai szféra hibázott. Trianon szerves folytatása volt a világháborúba való menetelésnek. Volt akkor egy nagyon okos, kitűnő képzettségű miniszterelnök, Tisza István, akinek ráadásul a birtokai román nemzetiségi területen voltak, pontosan tudta, hogy milyen a nemzetiségi helyzet, és két hétig ellenállt, hogy ne menjünk bele a háborúba.
Két hét után föladta, elment huszárezredesként a frontra, és belegyalogoltunk. De nyilvánvalóan nem egyedül ő volt a felelős, csak olyan helyen volt, ahol tehetett volna. Az egész akkori politikai döntő szféra hibázott ebben. Akkor is idegen célokért kellett menni, idegen célokért haltak meg a fiaink, ahogy hallottuk, Przemý
slnél, Gorlicénél, Doberdónál és egyéb helyeken. Tehát rendkívül fontos a tanulságok levonása, hogy többet ne forduljon elő ilyesmi, hogy a magunk számára is vonjuk le, és aki ott áll egy hősi emlékműnél, az a diák vagy fiatalember, el tudjon ezen gondolkodni, és tisztelje azokat, akik az életüket vesztették vagy az életüket adták.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés