DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot olvasva, illetve a hozzászólásokat hallgatva vitathatatlan az a tény, hogy az a 147 milliárd forintos összeg, amely a 2001. évi költségvetésben előterjesztésre került, kevésnek bizonyul.

Azonban fölteszem a kérdést, hogy ha 20 vagy 25 milliárd forinttal több lenne ebben a költségvetésben, mint ahogy azt az MSZP-s képviselők indítványoznák, vajon nem válhatna-e ismét akkor is alultervezetté akár egy, a jelenleginél 20 milliárd forinttal magasabb előirányzott összeg.

(17.50)

Ennek kapcsán a MIÉP frakciónak az az álláspontja, hogy a gyógyszerkassza és az egészségügy problémáinak kezelésében nem a problémák felületi kezelését kellene előtérbe helyezni, hanem hosszú távú koncepciókat kellene megfogalmazni. A Fidesz felszólaló képviselője, Mádi úr elmondta, hogy azok a racionalizálási, ésszerűsítési lépések, amelyek folyamatban vannak, az év közepére, az év végére eredményre vezethetnek. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy várjuk ki ezen intézkedések hatását, s majdan a háromnegyed éves tényadatok birtokában nyilatkozzunk arról, hogy a költségvetés módosításra, fellazításra kerüljön-e vagy sem.

Ugyanakkor szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy itt nemcsak ezekre a felületi kezelésekre van szükség a gyógyszerkassza összege megállapításánál, alul- vagy felültervezettsége vizsgálatánál, hanem azt is meg kell nézni, hogy azok a gyógyszergyártók, amelyek kezében van az egész magyar gyógyszeripar, vajon a magyar költségvetéssel, az adófizetői milliárdokkal szemben milyen pozíciókat érvényesítenek. Megkockáztatom, ha ezek a lépések mindig csak felületi kezeléssel vannak kezelve, akkor egy év múlva, két év múlva a nemzetközi gyógyszergyártók ezekre a gyógyszerkassza-tervezetekre mindig rátesznek, mindig felül fogják licitálni, s mi nem követhetjük el azt a hibát, hogy mindig ezek után a külföldi gyártók után lépkedünk úgy, hogy emeljük ezen a gyógyszerkassza összegét.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu