DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a Köztársasági Őrezred parancsnoka által kijelölt 16-30 fő, rendőri mivoltát leplezve, népszámlálási feladatot látott el az úgynevezett védett személyeknél, valamint az e személyek lakóhelye szerinti teljes számlálókörzetben, azaz körzetenként mintegy 80-120 lakásban. Minderre egy, a belügyminiszter által kiadott utasítás alapján került sor, biztonsági okokra és sajátosságokra hivatkozva.
A belügyminiszter által, törvényes felhatalmazás nélkül e tárgyban kiadott utasítás és az arra épülő eljárás sérti a Magyar Köztársaság alkotmányát, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló törvényt, a személyes adatok védelméről szóló törvényt és a rendőrségről szóló törvényt. (Folyamatos zaj.)
Az ügy nyilvánosságra kerülése óta sem a belügyminiszter, sem az országos rendőrfőkapitány nem adott elfogadható választ arra, milyen felhatalmazás alapján, milyen célból és megfontolásból, milyen mérlegelés után döntöttek a népszámlálás e sajátos módja mellett. Nem kaptunk választ arra sem, hogy felmérték-e, az állampolgárok megtévesztéséből adódó súlyos bizalomvesztés milyen következményekkel járhat.
Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni az államtitkár úrnak.
1. Milyen biztonsági okok és sajátosságok indokolták e különleges eljárást?
2. Mi indokolta, hogy a védett személyek az egyébként is védett otthonukban vagy rezidenciájukon ne fogadhassák a hivatalosan megbízott számlálót?
3. Amennyiben a védett személyeknek bármilyen okból nem állt módjukban fogadni a számlálót, miért nem élhettek azzal a mindenki számára nyitva álló lehetőséggel, hogy maguk töltik ki és adják le népszámlálási ívüket?
4. Tudtak-e a védett személyek arról, hogy az őket felkereső népszámlálók valójában az őrezred tagjai?
5. Az őrezred e feladatra való kirendeléséről kik kaptak tájékoztatást?
6. Az érintett, de nem védett személyek miért nem kaphattak tájékoztatást arról, hogy az őket felkereső számláló egyéb, biztonsági feladatokat is ellát?
7. Milyen minőségben számlálóbiztos az a rendőr, akit e feladat végzésére a főnöke rendel ki? Ez esetben vonatkozik rá a szolgálati törvény? A feladat elvégzése után kinek ad jelentést?
Várom államtitkár úr válaszait. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés