ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Következik a határozathozatal. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatába veszi-e a Vojnik Mária, Schvarcz Tibor és Kökény Mihály képviselők által benyújtott T/4113. számú, a Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetésének módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 117 igen, 158 nem szavazattal, 13 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot nem vette tárgysorozatba.
Tisztelt Országgyűlés! Sasvári Szilárd, Fidesz; Tímár György, Független Kisgazdapárt; Szászfalvi László, MDF és Hegyi Gyula, MSZP, képviselők kivételes és sürgős tárgyalást kérve benyújtották a párizsi békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról rendelkező 1997. évi X. törvény módosításáról szóló T/4007. számú törvényjavaslatot. Megkérdezem, hogy az előterjesztők nevében kívánja-e valaki a kivételes eljárást indokolni. (Nem jelentkezik senki.) Nem kívánják.
Tisztelt Országgyűlés! Így következik a határozathozatal. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály értelmében a kivételes eljárásban történő tárgyalás elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 267 igen, 26 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett az előterjesztést kivételes eljárásban tárgyalja.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők kérték a kivételes eljárásban történő sürgős tárgyalást is. A Házszabály értelmében a sürgős tárgyalásbavételhez is a jelen lévő országgyűlési képviselők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a kivételes eljárásba vett előterjesztés sürgős tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 270 igen, 25 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett a kivételes eljárásba vett előterjesztést sürgősséggel tárgyalja.
A Házszabály 125. § (3) bekezdése értelmében a törvényjavaslat vitájának lefolytatására kijelölöm az emberi jogi bizottságot.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/3475. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3475/94. és 122. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó ma délelőtt már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Juhászné Lévai Katalin jegyző asszonyt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, vagy előterjesztőjük visszavonta.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés