ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel - mint ahogy hallották -, hogy számos módosító javaslat most került visszavonásra, a szavazási eljárás során elképzelhető, hogy utalok olyan összefüggésekre, amelyek immár nem időszerűek. A főtitkár úr és a jegyzők segítségemre lesznek abban, hogy lehetőség szerint feleslegesen ne tegyek fel egyetlen pontot sem szavazásra. A többi frakció számára mondom, hogy ők is tudják, a kiegészítő ajánlás 2. pontja visszavonásra került.
(19.50)
Az 5. pontban Tóth Imre a törvényjavaslat 1. § (2) bekezdésében a Ktv. 1. § (5) bekezdése módosítását javasolja. A lényege: vagyonnyilatkozatokat csak a nagykorú gyermekekre vonatkozóan kell benyújtani. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 89 igen szavazattal, 180 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 6., 313., 374., 377., 379., 380., 381., továbbá az ajánlás 3., 7., 267., 312., 341., 371. és 387. pontjai alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat különböző részein az ügykezelő és a közigazgatási szervnél ügyviteli feladatokat ellátó más munkavállalókra és fizikai alkalmazottakra vonatkozó törvényi szabályozásra.
Először Kóródi Mária és Hack Péter javaslatát teszem fel szavazásra a 6., 313., 374., 377., 379., 380. és 381. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen szavazattal, 175 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Gál Zoltán és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra a 3., 7., 267., 312., 341., 371. és 387. pontok szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen szavazattal, 170 nem ellenében, 17 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 8. pont visszavonásra került.
A 9. pontban Csabai Lászlóné a törvényjavaslat 1. §-ának (3) bekezdésében a Ktv. 1. § (7) bekezdése a) pontjának módosításával a törvény hatályát kiterjeszti az ügykezelőkre is. E javaslat mellett is elfogadható a kiegészítő ajánlás 5. pontjában lévő javaslat, amely az alaprendelkezést módosítja.
Először Csabai Lászlóné javaslatát teszem fel szavazásra a 9. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 96 igen szavazattal, 170 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Szalay István javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 5. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 218 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 10., 13., 14., 15. és 16. pont visszavonásra került.
A 19. pontban Balogh László és Lamperth Mónika a törvényjavaslat 7. §-ában a törvény 7. § (1) bekezdésének módosítását kezdeményezi. Ebben a hozzátartozók nemzetbiztonsági ellenőrzését lehetővé tevő nyilatkozat elhagyását indítványozzák. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 112 igen szavazattal, 174 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Visszavonásra került a 20., 21., 22. és 24. pont.
Következik az ajánlás 74. pontja, ahol Kóródi Mária és Hack Péter a törvényjavaslat 22. §-ában a Ktv. 22/A. és B. §-ainak elhagyását kezdeményezik, amelyek a vagyonnyilatkozat szabályait tartalmazzák. Annak érdekében, hogy indítványukról szavazni lehessen, külön szavazást kértek a kiegészítő ajánlás 14. pontjáról. A javaslatokat az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 162 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 14. pontjában Perlaki Jenő és Kovács Zoltán a törvényjavaslat 22. §-ában a Ktv. 22/A. § tartalmi-szerkezeti módosítását kezdeményezik, amelyek a vagyonnyilatkozatra vonatkozóan tartalmaznak szabályokat. A javaslatot a bizottságok és az előterjesztő egyaránt támogatja, de az SZDSZ képviselőcsoportja külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 178 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
A 27., 75., 280., 304., 320. és a 331. pontokban Balogh László és mások nem kívánják kiterjeszteni a vagyonnyilatkozat-benyújtási kötelezettséget a hozzátartozókra. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 87 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Köszönöm együttműködésüket; átadom az elnöklést főnökömnek, az elnök úrnak. Köszönöm szépen. (Taps, derültség, nagy zaj.)
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés