ELNÖK: Tehát a 35., 36., 39. és 47. pontokat. Hack Péter képviselő úr indítványáról fogunk akkor szavazni.

Tisztelt Országgyűlés! A visszavonás után így a kiegészítő ajánlás 17. pontját teszem fel szavazásra Hack Péter indítványa szerint, amelyben a külföldi szállásbejelentési kötelezettségére vonatkozó szabályt egészíti ki. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 15 igen szavazattal, 179 nem ellenében, 81 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most a kiegészítő ajánlás 18. pontjáról szavazunk, amelyben Hack Péter a 88. § (5) bekezdését kívánja elhagyni. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 15 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 81 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Végére értünk a határozathozatalunknak. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, melyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nincs. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/3708. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3708/28. és 34. számokon kapták kézhez.

A miniszteri zárszó már elhangzott, így most a határozathozatalokra kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az alapajánlás 1., 4., 5., 7., 8., 9., 10., 12., 13., 17., 20., 22., 25., 27., 28. és 31. pontjait az előterjesztőik visszavonták, így ezekről nem döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét.

Ezek szerint a T/3708/28. számú ajánlás 2., 6., 14., 18., 19., 24., 26., 29., 30. pontjait, továbbá a T/3708/34. számú kiegészítő ajánlás 1., 2., 4., 6. és 7. számú pontjait az előterjesztő támogatja.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 15., 16., 21., valamint a kiegészítő ajánlás 5. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását.

Felhívom figyelmüket, hogy a módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány 65. § (2) bekezdése szerint a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Most a támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 260 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

Az ajánlás 3. pontjában Világosi Gábor a törvényjavaslat 4. §-ának módosítását kezdeményezi. Ebben a menedékeskénti elismerés - nem szép magyar - visszavonási lehetőségeinek egyik feltételét kívánja elhagyni. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen szavazattal, 179 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Erre a "menedékeskénti" szóra ki kell találni egy más, jobb magyar szót. (Derültség.)

A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Hack Péter a törvényjavaslat 9. §-ának szabályait oly módon kívánja megváltoztatni, hogy azok csak a Belügyminisztérium központi menekültügyi szervére vonatkozzanak. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 102 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 11. pontban Világosi Gábor a 12. § (1) bekezdését a meghallgatásra vonatkozó határidővel kívánja kiegészíteni. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 102 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 23. pontban Világosi Gábor a 19. § elhagyását javasolja, amely rövidített eljárást ír elő a kérelem elbírálására, ha feltételezhető, hogy az megalapozatlan. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(10.20)

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nincs.

Tisztelt Országgyűlés! Így a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Megköszönöm együttműködésünket, és átadom az ülésvezetést Wekler Ferenc alelnök úrnak.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu