DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő asszony, úgy látszik, nem értett meg engem, vagy az ügyet nem ismeri. Március 13-án döntött a kormány arról, hogy az a 26 önkormányzat, amely összesen 4,3 milliárd forintnyi készpénzjárandósággal rendelkezik, meg fogja kapni - ütemesen, ahogy az aláírásokra meg a rendezvényekre sor kerülhet - a készpénzrészt a törvény elfogadása előtt is. Tehát az csak technikai kérdés, hogy Miskolcon erre még miért nem került sor; bevallom, erre nem tudok önnek válaszolni, de szívesen utána fogok nézni.

Nem üres ígéretekről van szó, az önkormányzatok meg fogják kapni a törvény elfogadása után a tízéves lejáratú kamatozó államkötvényeket is, sőt a kormány azt tervezi, az a szándékunk, hogy valorizálva fogják megkapni, tehát a 2000. augusztus 12-ére kiszámolt, törvényben rögzített értékeket az államkötvények felhalmozott kamatával meg kívánjuk növelni egy módosító indítvány formájában.

Tehát semmilyen módon nem kívánjuk megrövidíteni az önkormányzatokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu