SZABÓ LUKÁCS (független): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A múlt év őszén a kormány döntése nyomán mintegy 43 százalékkal megemelték a vezetékes földgáz árát. Mint ahogy az várható volt, ez pillanatokon belül az élet valamennyi területére be fog gyűrűzni.
(15.30)
De az nem volt várható, hogy már másnaptól kezdve a nitrogéntartalmú műtrágyát 60-70 százalékkal fogják megemelni - ám ez mégis így történt. Ez annál is inkább szomorú, mert a Pécsi Nitrogénművek külföldi tulajdonban van, és a kormánnyal a háta mögött olyan lehetőséget kapott a magyar államtól, hogy az importtól őt mindenképpen óvják meg, ezért az importra 5200 forintot róttak ki tonnánként. Most az a kérdés, hogy kinek az érdekeit szolgálja az, hogy egy külföldi érdekeltségű cég extraprofithoz jusson a magyar parasztok verejtéke árán. Az is kérdés továbbá, hogy mi lesz annak az 5200 forintnak a sorsa, amit az ezer sebből vérző magyar parasztság zsebéből szednek ki a nitrogéntartalmú műtrágyák ellenértékének a megfizetése kapcsán.
Kérdéseim a következők a tisztelt miniszter úrhoz:
Mit szándékozik tenni a gazdasági és a földművelésügyi miniszter annak érdekében, hogy a hazainál lényegesen olcsóbban beszerezhető import műtrágya vámmentesen kerülhessen be az országba, amivel lényegesen lehetne mérsékelni a hazai élelmiszerárakat?
A szaktárcák szerint meddig élősködhet még a magyar parasztságon kormánytámogatással a háta mögött az a műtrágyagyártó külföldi tulajdonú lobbi, amely mesterségesen teremt hiányt a nitrogéntartalmú műtrágyák piacán, azért, hogy extra nyereséghez juthasson, ami végül is mind a tízmillió magyar embert sújtja az élelmiszerárakon keresztül?
A harmadik kérdésem: miközben a kormányszervek, a pártok és a földművelésügyi miniszter - jelzem, ezt még korábban adtam be, amikor még Torgyán József volt a földművelésügyi miniszter - nap mint nap a Kisgazdapárt és Torgyán József ügyeivel foglalkozik - ez viszont még most is jellemző -, marad-e idejük arra, hogy a magyar parasztság és az összes magyar állampolgár kenyérgondjaival törődjenek? Ki fog gondoskodni az immár elárvult magyar parasztság életben maradásának feltételeiről?
Várom a tisztelt miniszter úr válaszát. (Taps a MIÉP, az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés