VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Először is, csak a pontosítás kedvéért: a GDP a bruttó hazai termék, amely az ország területén létrehozott jövedelmet méri. A GNI az úgynevezett nemzeti jövedelemnek számító egység. Egy fellendülő gazdaságban, ha egy olyan gazdaságról van szó, amelyben jobban nő a hazai telephelyű, a hazai cégek termelékenysége és termelése, mint a külföldieké, akkor jobban növekedhet az úgynevezett GNI-mérték, mint a GDP.

Szeretném elmondani, hogy ez a helyzet Magyarországon is. 1999-ben a KSH adatai szerint ennek a GNI-nak a növekedése meghaladta a GDP növekedési ütemét, azaz a hazai jövedelmek jobban növekedtek, mint a külföldieké. Ennek a tendenciának a figyelembevételével prognosztizálta azt a kormány, hogy a következő esztendőben és az idei esztendőben is a GNI növekedése némileg meghaladja a GDP növekedését, várhatóan 5,5-6 százalék közötti értéken lesz.

A kérdése mögött én az eladósodottságot való félelmet érzem igazából. El kell tehát mondanom, hogy az ország nettó adóssága 2000-ben az 1987-es szinten volt, a nettó devizaadósság viszont körülbelül 2,5 milliárd euróval csökkent. A bruttó adósság valóban emelkedett, mint ahogy azt ön is mondta, de ezt részben a tartalékok közel 5 milliárd eurós növekedése, másrészt az euró erőteljes gyengülése okozta a tavalyi esztendőben.

A 2001-2002. évi költségvetésben azzal számolunk, hogy a nettó adósság közel szinten marad, a devizaadósság körülbelül másfél milliárd euróval tovább csökkenhet.

Kérem tehát a válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu