BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy filozófiai kérdéshez szeretnék hozzászólni, amely ehhez az anyaghoz kapcsolódik, hogy képes-e a magyar társadalom, a magyar polgári kormány és a parlament megfelelni azoknak a területfejlesztési követelményeknek, amivel az ország esélyegyenlőségét, felzárkóztatását biztosítjuk. Én úgy gondolom, hogy igen. Kemény erőfeszítések szükségesek ehhez. A parlament ezért fogadta el a köztisztviselőkről szóló törvény tervezetét, s abban előnyt biztosít azok számára, akik felkészültek, több nyelvet beszélnek, akik alkalmasak az európai jogszabályok nem átvételére, hanem alkalmazására, hiszen a közeljövőben, a csatlakozás előtt és azt követően a támogatások nagysága a jelenlegi szintnek akár a tíz-tizenkétszeresére is emelkedhet, a jelenlegi néhány száz helyett egyszerre akár több tízezer projekt - azaz terv, egység - készülhet és juthat célba.

Erre fel kell készülnünk. Nem elegendő csak helyi mikro - települési és kistérségi - szinten, hanem olyan regionális programokat kell készítenünk, amelyek alkalmasak lesznek a nemzeti fejlesztési terven keresztül, azzal együtt célba jutni az Unió nagy regionális versenyében. Erről szól tehát a decentralizáció és a versenyképesség. Ehhez a felkészüléshez továbbá szükséges az is, hogy a magyar közigazgatási reform, a magyar közigazgatás fejlesztése tovább haladjon, és ehhez nagy politikai konszenzusra van szükség.

Arra mindenki vágyódik - vagy sokan -, hogy önkormányzati típusú régiók jöjjenek létre, vagy hogy az önkormányzati törvény módosítható legyen megfelelő irányban, vagy a választójogi törvény átalakításával alkalmasabbakká váljunk. Nincs ilyen európai uniós kényszer. Nincs! Belső indíttatásunk van, és erre képesnek tartom a magyar területfejlesztést, a magyar társadalomfejlesztést és a Magyar Köztársaság polgári kormányát, hogy ezeket a jogszabályokat kialakítsa és létrehozza.

Ez a legnagyobb kérdés. Kevésbé fontos az, hogy a lovasturizmusban vagy egy-egy kistérségi szinten milyen programok készülnek. Természetesen lényeges ez is. De a döntő az, hogy magunkat alkalmasnak találjuk ezen társulási folyamatok elkészítésére, a programok megtervezésére.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu