BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Rogán Képviselő Úr! Még egy ponton szeretnék rámutatni arra, hogy az érvelése nem állja meg a helyét. Ön arról beszélt - azért idézem a három héttel ezelőtti előadását ugyanennek az érvelésnek, mert az papíron előttem van, a mostani pedig még nem -, azt mondta, hogy új függetlenség a jegybanktanács tagjai számára; ugye, ezt mondta?
Én nem értem, hogy miért lenne függetlenebb az a jegybanktanácstag, vagy monetáristanács-tag, akinek ez a főállása, ez az egyetlen megélhetési forrása, minden tekintetben a bankelnök beosztottja, miért lenne függetlenebb a jelenlegi jegybanktanácselnöknél, akinek nem ez a fő megélhetési forrása, nem ez a fő tevékenysége, hanem - persze, ritkábban - részt vesz a döntéshozatalban. Azt gondolom, hogy fordított az igazság, egy kevésbé független tagokból álló testületet hoznak önök létre, és ez a dolognak a lényege.
Szeretném hangsúlyozni, pont a fordítottja igaz, most már második ponton mutatom ki, annak, amit ön az érvelésében mond. Miért fontos erre utalnom? Azért, mert ön arról beszélt egyrészt, hogy az ellenzék konok. Ezt mindkét oldalra lehet mondani, önök is konokul keresztül akarnak verni valamit, amit elhatároztak, és az ellenzék hiába mondja, hogy ez nem helyes, hiába érvel amellett, hogy nem helyes, önök makacsul, konokul - amelyik magyar szó jobban tetszik - keresztül akarják verni a szándékukat.
Azt mondta a múltkor, nem igazán ízléses módon, hogy az ellenzéki képviselők csak azért mondanak nemet, mert mindenre nemet akarnak mondani, mert a pártjukban ilyen-olyan verseny folyik. Tessék végignézni az előző ciklust! Önök mire mondtak igent? Nemet mondtak sok esetben arra, amit korábban önök is képviseltek, és mi megcsináltunk. Mi most csak olyasmire mondunk nemet, ami ellentétes azzal, amit mi eddig képviseltünk, és érveket is hozunk fel mellette. Ezek nem öncélú nemek, mint az önök nemjei voltak, hanem érvelt, tisztességes nemek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés