BORKÓ KÁROLY, a területfejlesztési bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés területfejlesztési bizottsága mint első helyen kijelölt bizottság 2001. május 2-án tárgyalta a T/4171. számon a mezőgazdasági bizottság által jegyzett módosító javaslatot.
A módosító javaslat alapvetően a földvédelmi járulékhoz kötődik, egyrészt elengedi a járulékfizetési kötelezettséget a két hektárt meg nem haladó nagyságú termőterület után, amennyiben azt települési vagy megyei szociális intézmény, egészségügyi vagy sportlétesítmény építésére, céljára veszik igénybe. Ezekkel a célokkal - ismerve a magyar lakosság egészségi állapotát -, úgy gondolom, mindenképp egyet kell értenünk, annál is inkább, hiszen a két hektárt meg nem haladó területek többségét kisebb településeken, a magyar vidéken és elsősorban a tömegsportot szolgáló létesítmények céljára fogják igénybe venni. Ennek súlyát akkor érzékelhetjük igazán, ha az előbb már említett, a lakosság egészségi állapotára vagy a sorozott fiatalemberek egészségi alkalmasságára vonatkozó adatokat nézzük.
A módosító javaslat másik része a földvédelmi járulék mértékének emeléséről szól. A törvényt 1994-ben fogadta el az akkori parlament. Az infláció az elfogadást követő években, több éven át a 20 százalékot is meghaladta, a járulék - elértéktelenedése folytán - eredeti célját már nem volt képes betölteni. Valorizációja halaszthatatlan, amelynek révén a termőföldek egyéb célú felhasználását megfontoltabbá teszi, hozzájárul a termőföld mint egyszeri és megismételhetetlen nemzeti kincs védelméhez, megőrzéséhez.
A bizottság egyetértett a különböző minőségi osztályok közötti differenciálással, azt gondoljuk, ez is a jobb minőségű szántók, illetve termőföldek megőrzését szolgálja.
A bizottság a módosításokkal alapvetően egyetértve egyhangúlag támogatta a törvénymódosítást, és azt az Országgyűlésnek is általános vitára ajánlja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés