DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, ha az Európai Unió jelentését összeállító nyugati szakértők és politikusok ezt a vitát, most leginkább Tóth képviselőtársam kétpercesét végighallgatták, akkor talán nem fogalmaztak volna olyan diplomatikusan, hogy ez a döntési mechanizmus különös aggodalomra ad okot, hanem azt hiszem, félretettek volna minden diplomáciai ügyet. Egész egyszerűen az lett volna a véleményük, hogy ez tragikus.
Tragikus, különösen azért, mert azt gondolom, Magyarország számára létkérdés a vidék sorsa. Ha a vezető politikai erő úgy gondolja, hogy a vidék sorsát központban kitalált, központból irányított akármilyen játékkal - mert ehhez képest akkor már csak játék ez az egész területfejlesztés, amiről itt beszélünk - lehet megvalósítani, súlyosan téved. A leginkább azért, mert a vidékfejlesztés lényegét rekeszti ki ebből, ez pedig a helyi kezdeményezés.
Azt kérdezi képviselőtársam, vajon mitől voltak függetlenek és most is mitől függetlenek ezek a civil szerveződések: éppen ettől a fajta, a központ dominanciáját valló és a központ dominanciájának egyeduralkodóságát valló nézetektől - ettől mindenképpen függetlenek. Ennek megfelelően ez a függetlenség biztosítja a számukra azt, hogy például az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusához sokkal alkalmazkodóbb és illeszkedőbb módon tudjanak mindezekről a kérdésekről gondolkodni. De ennél sokkal lényegesebb az, hogy ők egészen pontosan, ilyen befolyásoktól mentesen tudják, hogy mit akarnak ott, helyben, és azt kívánják beleilleszteni azokba a fejlesztési folyamatokba, amelyeket egyébként jól ismernek mint szakmát - sokszor jobban, mint a pártkatonaként működő komisszárok.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés