DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az MNB-ről szóló 4084. számú törvényjavaslat kapcsán igen fontos annak vizsgálata, hogy a javaslat hogyan biztosítja a neves intézmény függetlenségét. Egy jegybank akkor független, ha alapvető feladatát, a monetáris politikát úgy tudja kialakítani és gyakorolni, hogy azt külső szervezetek vagy személyek sem közvetve, sem közvetlenül ne befolyásolhassák.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A függetlenség azt is megköveteli, hogy ne legyen retorzió akkor, ha a jegybank a személyeknek, szervezeteknek nem tetsző monetáris politikát alakít ki és valósít meg. A törvényjavaslat jogi függetlenséget létrehozhat, de ez önmagában nem biztosítja az MNB vagy a jegybank tényleges függetlenségét. Ebben a kormányzati ciklusban sajnos volt arra példa, hogy a kormány megpróbálta a jegybank elnökének személyét túlzottan bírálni - nagyon finoman fejezem ki magam -, ami kedvezőtlen hatást váltott ki a nemzetközi pénzvilágban.

(13.50)

A jegybanki függetlenség nem azt jelenti, hogy a nevezett intézmény állam az államban. S ebben egyetértünk, nem lehet a jegybank állam az államban. A függetlenség nem önmagáért való, nem l'art pour l'art függetlenség. A történelem azt igazolja, hogy a jogi és a tényleges jegybanki függetlenséget élvező jegybankok monetáris politikájukkal eredményesebben tudnak tevékenykedni legfontosabb céljuk, a pénzerózió, az infláció csökkentése érdekében.

A törvényjavaslat az európai közösségi követelményre hivatkozva megállapítja, hogy a jegybank nem kérhet és nem fogadhat el semmiféle instrukciót a kormányzati szféra intézményeitől a feladatai ellátásával kapcsolatban. Ez helyénvaló megállapítás, de nehezen kerülhető el az, hogy a kormánynak ne legyenek "súgói" a saját, sokszor rövid távú politikai és gazdasági érdekek érvényesítése céljából. Ha a jegybank vezetői erős, jó szakmai alapon álló egyéniségek, akkor az úgymond "súgás" hiábavaló. A média vigyázó szeme is segíthet a jegybanki függetlenség megvalósításában.

Szakmai berkekben közismert, hogy a személyi, működési és pénzügyi függetlenség igen lényeges a jegybankok számára. Ha ezek közül csak egy függetlenség nem érvényesül, akkor a jegybank nem tekinthető függetlennek. A személyi függetlenség azt igényli, hogy a jegybank összes vezetője biztos szakmai alapon álljon, és döntéseiket semmilyen napi politikai széljárás ne befolyásolja. Ezt a törvényjavaslat önmagában nem képes megvalósítani. A pénzügyi függetlenség megköveteli, hogy a jegybank a működéséhez szükséges különböző forrásokhoz automatikusan jusson hozzá, és ne legyen függőségi viszonyban a központi költségvetéssel.

Az előbb már említett működési vagy monetáris függetlenség véleményem szerint a jegybank legfontosabb céljának, az infláció mérséklésének csökkentését jelenti. Az infláció csökkenésének oltárán azonban növekedési célok is sérülhetnek. A pénzerózió csökkenése igen fontos nemzetgazdasági érdek, mert a vágtató inflációnak igen sok negatív hatása van. Az előbb kettőről már szóltam, de egy-kettőt még megemlítek.

Vágtató inflációban - nem beszélve a hiperinflációról, ami már az infláció csúcsa - a gazdagok gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek, így nő a költségvetés terhe. Vágtató inflációban csökken a megtakarítás. Az infláció hatására veszítenek a bérből és fizetésből élők, és nyernek a reáljavakkal rendelkezők. Inflációban túlzott mértékűvé válik a készpénzkezelés; azt hiszem, Samuelson mondja, hogy a cipő koptatásának nagy korszaka ez. Az adóalanyok könnyebben kerülnek magasabb adósávba - ezt a magyar adózók is elszenvedhetik. Igen lényeges az is, hogy infláció esetén az árak információs hatása megszűnik - erről már szóltam az előbb, nem akarom részletezni -, s az inflációban a vállalkozók rövid távú gondolkodásra állnak át, nincs stratégiai fejlesztés, vagy csak igen kevés, így nehéz a szerkezetváltás is. Inflációban igen jelentősek a gazdasági költségek, bizonytalanná válnak a jövőre vonatkozó gazdasági döntések. A tőkebefektetések nagyobb arányban áramlanak inflációban a pénzügyi szektorba, így kevésbé hatékony az erőforrás-allokáció.

Ezen tények egyértelműen igazolják, hogy a monetáris politika legfontosabb célja véleményem szerint az árstabilitás megteremtése és biztosítása, de még egyszer hozzáteszem, hogy másoknak is vannak feladatai ezen a területen, nemcsak a jegybanknak.

A monetáris politika a pénzkínálat szabályozását és ezzel az antiinflációs politikát jelenti. Direkt eszközei köztudottan a kamat és a kihelyezhető hitel, de indirekt eszközei is jól ismertek, a tartalékráta, a refinanszírozási politika, a rediszkontár-politika, a kamatpolitika, a nyílt piaci műveletek és az úgynevezett erkölcsi ráhatás. Ezekről most nem akarok részletesen szólni, de hozzáteszem, hogy a jegybank bármilyen jó monetáris - ezen belül például bármilyen jó refinanszírozási - politikát folytat, az nem biztos, hogy eredményes az infláció szempontjából. Mert ha például a jegybank a hitelkeretet növeli, akkor természetesen nő a kereskedelmi bank hitelkihelyezési lehetősége is. Ez igaz, de tények igazolják a nemzetközi gyakorlatban, hogy ezt a politikát a kereskedelmi bankok a különböző bankközi piacokon semlegesíteni tudják.

Az előbb említett monetáris eszközök közül a leggyorsabban ható az úgynevezett nyílt piaci művelet, ami az állampapírok adásvételét jelenti, így a pénz mennyisége azonnal megváltozhat. Ezek a monetáris eszközök - mint ahogy mondtam - nem mindig hatékonyak. Az egyik neves közgazdász nagyszerűen fogalmaz, amikor azt mondja - lehet, hogy ezt annak idején már államtitkár úrnak is mondtam -, hogy az állatokat a folyóhoz lehet terelni, de nem lehet őket arra kényszeríteni, hogy igyanak. Magyarul: különböző monetáris eszközökkel hiába próbál a jegybank kedvező helyzetet teremteni a vállalkozók számára azért, hogy pénzhez jussanak, ha a piaci viszonyok olyanok, hogy nem érdemes felvenni ezt a hitelt, akkor nyilván nem teszik meg.

Még egy dolgot hadd mondjak. Ha a világ jegybankjainak vagy különböző kereskedelmi bankjainak a tevékenységét megnézzük, azt láthatjuk, nem biztos, hogy az alacsony kamatlábbal kedvező eredményt lehet elérni azért, hogy a vállalkozók hitelt vegyenek fel. Japánban például hosszú ideig tudatosan magasan tartották a kamatlábat, hogy a japán vállalkozók erősen gondolják meg, milyen célra vesznek fel hitelt.

Végső soron szerintem ebben a törvényjavaslatban a legfontosabb feladata a monetáris tanácsnak lesz, és a monetáris tanácsnak olyan szakemberekből kell állnia, akik a gazdaság valamennyi rezdülésére gyorsan tudnak reagálni, és közben hosszú távra is tudnak különböző döntéseket hozni.

Ezekkel a gondolatokkal azt igyekeztem bizonyítani, hogy milyen nehéz a jegybank számára eredményes monetáris politikát megvalósítani. Ezért mindenkinek kötelessége azon feltételek megteremtése, hogy a jegybank csak szakmai alapon, rövid távú politikai és gazdasági célokat mellőzve, hosszú távú érdekeket képviseljen tevékenysége során a nemzetgazdaság javára.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu