DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársak! Elsőként az imént elhangzottak közül egyre reagálnék: azért némi félreértés lehet, hiszen a felsorolt három ország nem az európai uniós csatlakozást megelőzően kapott lehetőséget arra, hogy idegenforgalmi fejlesztéseket csináljon, hanem azt követően. Ilyen értelemben azért szerintem ez egy fontos disztinkció, magyarul: ne mondjunk le arról sem, hogy miután már csatlakoztunk, utána is fejlesszünk.

Visszatérve az eredeti, fő napirendhez, a jelentést már többen illették különböző jelzőkkel. Azt gondolom, ez korrekt szakmai anyag, azonban van néhány olyan pontja, amelyikhez azért érdemes néhány kommentárt hozzáfűzni, már csak a pontosítás okán is.

A 83. oldalon azt mondja a jelentés: a pályázat útján kinevezett megbízottak működési területei a statisztikai kistérségek lennének, itt nevezetesen a Miniszterelnöki Hivatal térségfejlesztési megbízottjairól van szó. Szóval ők nem pályázat útján lettek kinevezve, maradjunk ennyiben; ez annak idején már elég nagy vitát váltott ki, és megítélésem szerint ezt érdemes pontosítani legalább itt, a vitában, ha már az anyagban ez így szerepelt. Tehát egészen más elvek alapján, egészen más módon lettek kinevezve. Ebben interpelláció hangzott el, illetve ez a fajta gyakorlat meglehetősen nagy vitákat is váltott ki. Nem vitatva ugyanakkor azt, hogy a kistérségek megerősítéséhez szükség van olyan személyekre, akik szakmailag megfelelő felkészültséggel rendelkeznek, de maradjunk annyiban, hogy ezen hálózat kialakításánál nem a szakmai megfelelés volt a legfontosabb ismérv.

Ugyanezen az oldalon foglalkozik ez a jelentés azzal is, eléggé szikáran úgy fogalmaz, hogy a '99-es területfejlesztési törvénymódosításnál módosult a területfejlesztési tanácsok összetétele, minden intézményi szinten. Azt gondolom, a módosulás teljesen szerencsétlen volt. Helytelen, hogy míg korábban valamennyi kistérség képviseltethette magát a tanácsokban, ezt követően megyénként csak három kistérség képviseletére nyílik lehetőség. Ez meglehetősen nagy vitákat vált ki, és a mai napig nincs végrehajtási rendelet arról, hogy a kistérségek egymás között vajon milyen elvek alapján, milyen módon kell hogy eldöntsék, ki az a három, aki képviselheti a kistérségeket a tanácsokban. Ma sem tisztázott az, hogy ez a képviseleti elv mennyi időszakra szól, mennyi időtartamra szól. Mint tudjuk, ebből az ország nyugati végén már olyan jogvita is keletkezett, amely jogvita mind a mai napig nem került megnyugtató módon rendezésre.

Vitatom azt is, hogy helyes lett volna a módosításnak az a része, amely a reálszférát teljes mértékben kihagyta a tanácsokból. Megítélésem szerint elfogadhatatlan az, hogy ma sem a munkavállalók, sem a munkaadók semmilyen módon nem képviseltethetik magukat sem a megyei fejlesztési tanácsokban, sem pedig a regionális fejlesztési tanácsokban. Vitatható az is, hogy a regionális fejlesztési tanácsokban egyértelmű kormányzati szavazati többséget hozott létre ez a módosítás; és a megyei fejlesztési tanácsokban is több esetben olyan összetétel jött létre, amelyben kormánypárti politikusok képviselnek minisztériumokat, és ilyen módon jön létre szavazati többség a kormány mellett.

Vitatom azt is, hogy a kialakult gyakorlat szerint - bár ez nem a törvénymódosítással függött össze - a miniszter képviseletében egyértelműen politikai megbízottak töltenek be szerepet, ez helytelen. Megítélésem szerint az FVM új vezetésének felül kell bírálnia, felül kell vizsgálnia ezt a gyakorlatot. Bízom benne, hogy lesz ereje felülbírálni és megváltoztatni a kialakult delegálási szabályokat, mert megítélésem szerint ezt követően sokkal inkább szakmai munka folyhatna a tanácsokban.

Szintén a jelentés 95. oldalán szerepel egy fontos körülmény, nevezetesen az a körülmény, amely a munkanélküliséggel foglalkozik. Leírja, hogy területi szempontból ez egyenlőtlenül alakul, és leírja azt is, hogy ez hogyan és mint van. Szeretném ezt megerősíteni, nevezetesen olyan módon, hogy egyoldalú az a beállítás, ami sokszor elhangzik itt, a parlamenti vitákban is, hogy miután Magyarországon immár 6 százalékos a mért munkanélküliség, ezért mi tulajdonképpen az Európai Unió átlaga alatti munkanélküliségi mutatóval büszkélkedhetünk, és ez a probléma már nem probléma.

Azt hiszem, nagyon komoly a probléma, nevezetesen az egyenlőtlenség miatt, hiszen míg az 1,3 százalékos munkanélküliségi mutatóval rendelkező térség az egyik legpozitívabb mutatószámmal rendelkező térséget jelenti, eközben 23-24 százalékos munkanélküliségi mutatóval rendelkező térségek is vannak mind a mai napig az országban. Ez a nagy differenciálás azt jelenti, hogy rendkívül erőteljes feszültségek jönnek létre azokban a térségekben, amelyekben huszon-százalékos mutatószámokkal mérhető a munkanélküliség.

Mindannyian tudjuk, hogy ez a mutatószám természetesen nem a valóságos munkanélküliséget mutatja, ettől lényegesen nagyobb munkanélküliségi mértékek vannak ezekben a térségekben, csak a regisztrációban nincs bent mindenki, és hadd ne mondjam most végig a különböző körülményeket. Ha csak a beregi, árvíz által sújtott térségre gondolok, ahol a 22 kitelepítendő településnél kimutatható volt az, hogy a települések többségében magasabb mint 50 százalékos volt a munkanélküliségi mutató - a tényleges, munkával nem rendelkezők aránya -, s volt olyan település, ahol összességében csak az önkormányzat és az intézményei voltak a foglalkoztatók, akkor azt hiszem, a probléma valóságos voltára talán kellő mértékben felhívtuk a figyelmet.

Szeretnék még egy idézettel foglalkozni. Az idézet nevezetesen így szól - és ez nem más, mint az Európai Unió országjelentése -: a módosítások megnövelték a NUTS II szintnek megfelelő régiók fontosságát, és egyértelműbbé tették a különböző intézmények szerepét. A regionális döntéshozatali keretek azonban komoly aggodalomra adnak okot a hatékony döntéshozatali képesség és a programozási alapelvek figyelembevétele vonatkozásában.

Az Európai Unió országjelentése meglehetősen diplomatikus fogalmazásokat alkalmaz az összes területtel kapcsolatban. Ha itt azt írja, hogy komoly aggodalomra adnak okot, akkor az azt jelenti, ha magyarra akarjuk ezt lefordítani, a köznapi nyelvhasználatra, hogy nagyon nagy veszély van. Ezért mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy ha az Unió is úgy ítél meg egy területet, akkor természetesen az az országgyűlési határozati javaslat, ami most itt szerepel előttünk, minimum megérdemelné azt, hogy az országjelentésnek erre a mondatára markánsabban reagáljon.

Ebben az 5. pontban, amelyre képviselőtársaim már többször hivatkoztak a mai vitában, célszerű lenne sokkal inkább kibővítve érinteni a területfejlesztési törvény módosításának azokat a részeit, amelyek jelen pillanatban nem szerepelnek benne. Nagyon remélem, hogy ezt a kormánypártok is így fogják látni, hiszen ha kívülről ilyen jellegű figyelmeztetés érkezik a részünkre, akkor ezen a figyelmeztetésen érdemes minimum elgondolkodnunk.

Szeretnék még két rövid reagálást tenni az eddig elhangzottak kapcsán. Nevezetesen: az nem teljesen valós beállítás, miszerint lovasturizmusra korábban nem adtak pénz. Én személyesen tudok három olyan lovasturizmus-fejlesztési pályázatról, amely 1995-97 között támogatásban részesült Kelet-Magyarországon. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Mind a három?) Pályázattal, természetesen. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Megyei területfejlesztési tanács.) Természetesen a megyei területfejlesztési tanács pályázatával, így van, pontosan. Tehát ami itt most elhangzott, az azt gondolom, nem volt valóságos. (Borkó Károly: Phare-pályázat!) Phare-pályázatból is van, így igaz, az is kapott. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Phare-pályázat! - Bánki Erik közbeszólása.) Nem, nem ő kapott, ez nagyon nagy tévedés, hogy ő kapott volna. Mondjuk, az ő fejlesztése talán saját erőből valósult meg, ha itt megyei példákat kívánunk hozni, mert nemcsak a mi megyénkben, hanem Borsod megyében is kapott. Ha megkérdezzük a Borsod megyei Területfejlesztési Tanács elnökét, Ódor Ferenc urat, akkor ő is meg tudja azt hivatkozni, hogy a korábbi időszakban az ő megyéjében is több ilyen fejlesztés kapott támogatást. Tehát azt gondolom, ezt másként kellene fogalmazni.

A következő: az is szerencsétlen dolog és szakmailag nem fogadható el, hogy a korábbi évek támogatási adatait úgy hasonlítja össze valaki, hogy nem veszi figyelembe egyrészt az inflációt, másrészt azt, hogy azokban az években Magyarország gazdasági helyzete milyen volt. (Tóth István: Ah!) Itt már elhangzott Korózs Lajostól, hogy 1994-ben nem az volt a fontos ebben az országban, hogy vajon milyen célra milyen forrásokat fordítunk, hanem az volt a fontos, hogy máról holnapra hogyan tud az ország egyenesbe kerülni, hogyan tud megküzdeni azzal a teherrel, amely terhet Magyarország akkori kormánya az előző kormánytól megörökölt.

Mint ahogyan megörökölt egy másik terhet is, és azt gondolom, a pontossághoz ez is hozzátartozik, nevezetesen: koncessziós autópálya ügyében nem 1994 után köttettek szerződések, hanem az 1994 előtti kormány írt alá szerződéseket. Ezeknek a szerződéseknek a betartása a jogfolytonosság jegyében minden következő kormány kötelezettsége.

(18.50)

És az, hogy most - itt Balsay úr hivatkozott rá - ennek a kormánynak sikerült kivásárolni egy koncessziós társaságot abból a jogából, amit annak idején a szerződés számára biztosított, az megint csak annak tudható be, hogy 1995 után Magyarországon olyan gazdaságpolitika folyt, amely lehetővé tette azt, hogy a magyar gazdaság lényegesen jobban fejlődjön, mint a környező gazdaságok 1997-től folyamatosan (Tóth István: Ez nem lehet igaz!). Lehetővé tette azt, hogy a magyar költségvetésbe többletbevételek folyjanak be, és ez a többletbevétel tette azt lehetővé a jelenlegi, Fidesz által dominált kormánynak, hogy meg tudja tenni azt a koncesszióstársaság-kivásárlást, ami bekövetkezett egy évvel ezelőtt vagy másfél évvel ezelőtt.

Tehát azt kérem csak képviselőtársaimtól, hogy akkor, amikor összehasonlítanak bizonyos dolgokat, vegyék egyrészt figyelembe az inflációt, vegyék figyelembe azt, hogy más jogcímeken is történtek támogatások különböző ágazatokban, és vegyék figyelembe azt, hogy nem lehet 1995-öt és 1999-et ilyen alapon összehasonlítani, mert '95-ben sajnálatos módon - a mi legnagyobb sajnálatunkra, ezt elhihetik nekem, az akkori kormánypártiak legnagyobb sajnálatára - Magyarországon olyan kényszerhelyzet volt, amelyben nem az volt a kérdés, hogy hová osztjuk el a többletet, hanem az volt a kérdés, hogy honnan fizetjük vissza azt, amit muszáj visszafizetni ennek az országnak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu