GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én azt reméltem, hogy Rogán képviselő úr az ismételt felszólalásában az elhangzott kérdésekre nem ismétli meg papagájszerűen azt, amit korábban.

Kedves Képviselő Úr! Komolyan, én megkérdőjelezem azt, hogy ön mennyire mond valósat, vagy egyáltalán mi a szándéka. Tessék végiggondolni, elfogadjuk úgy, ahogy írva van, ahogy korábban is mondtam, nem olvasom fel a törvényből, hogy minek feleljenek meg, és milyen tudással, nemzetközi elismertséggel bírjanak a tanács tagjai. El tudja ön képzelni azt, hogy az általunk így megfogalmazott egyének ezért a díjazásért vállalják azt, amit? Képviselő úr, ez nem más, mint a klientúraépítés, mert ők elmennek ennyi pénzért; azok a nemzetközi szaktekintélyek, akikre szükségünk lenne, biztos, hogy ezért nem fogják vállalni. Gondolom, pont ez a mögöttes cél.

A másik, ami önnél rendre előjön, az, hogy a tények nem zavarják. Rendelkezésre áll, csak meg kellett volna néznie néhány bizottsági jegyzőkönyvet, az elmúlt négy évben egyetlenegyszer nem fordult elő, hogy a jegybank elnöke nem a felügyelőbizottsági jelentéssel együtt ült volna le valamely bizottság elé, és a jelentések együttes vizsgálata, együttes értékelése ne történt volna meg. Ezt hitem szerint ön is tudja, csak megtéveszt, meg akarja téveszteni mindazokat, akik hallgatják ezt a vitát.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu