ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Három hete már összefoglaltam a MIÉP lesújtó véleményét az előttünk lévő törvényjavaslatról. Ezt nincs szándékomban megismételni, de megerősítem, továbbra is szó szerint változatlan a véleményünk. Szeretném azonban kiegészíteni részben néhány elismert külföldi szakember véleményével, nehogy azt higgyék, hogy a MIÉP szélsőséges álláspontot képvisel, részben pedig röviden vázolnám, hogy milyen jegybanktörvényre volna szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy újból eljuthasson arra a gazdasági-társadalmi szintre-színvonalra, ami megilleti.
Nos, Paul Hellyer, volt kanadai miniszterelnök-helyettes, a makroökonómiai kérdések avatott tudósa szerint a központi bankok nem képesek az adófizetők érdekeinek megfelelően felügyelni a gazdaságot, ezért a legrosszabb ötlet, hogy azok kormányoktól és parlamentektől egyaránt függetlenek legyenek. Nem szabad, hogy így legyen - mondja Hellyer -, mert ez a kormányok teljes kiiktatását jelentené. Ez visszatérés lenne a rabszolgasághoz. Paul Volker, a FED volt elnöke írja a Deane-Pringle szerzőpáros The Central Banks című könyvének előszavában: "Kijózanító tény, hogy századunkban a központi bankok előtérbe kerülése a növekvő infláció általános tendenciájával esett egybe, nem pedig a csökkenővel." Nesze neked árstabilitás!
(14.00)
Aztán újból Hellyer: "A független központi bankok ijesztő mértékben megrendítették a politikusokba és a politikai intézményekbe vetett társadalmi bizalmat. A politikusok munkahelyeket és lehetőségeket ígérnek, a központi bankok pedig lehetetlenné teszik az ígéretek beváltását." Meir Kohn professzor írja a Bank- és pénzügyek, pénzügyi piacok című művében: "Naiv dolog volna úgy elképzelni a FED-et, hogy önzetlenül a közjó megvalósítására törekszik. A FED önös érdekekkel is rendelkező szakapparátus, amely a nagyobb hatalom és presztízs elérésében érdekelt, a közjóval szemben valószínűleg ezeket az érdekeket részesíti előnyben." Ezért aztán Milton Friedman, a monetarizmus és a libertariánus közgazdaságtan Nobel-díjas atyja, pápája már hosszú ideje érvel amellett, hogy "a FED-et nagyobb mértékben kell felelősségre vonhatóvá tenni intézkedéseiért. A FED céljait világosan meg kell fogalmazni és teljesítményét annak megfelelően kell megítélni, hogy mennyiben sikerült megvalósítani a szóban forgó célokat. Ha nem sikerült elérni ezeket a célokat, a vezetőket el kell bocsátani." Még azt is felvetette, hogy "a FED-et a kincstár hivatalává kellene tenni." Végül a lépten-nyomon európázóknak idézem Helmut Creutzot A pénzszindróma című műből: "Ha a beteg és az egészséges fizetőeszközöket összevonjuk egy merev rendszerben, az ugyanolyan, mint az egészséges és a rothadt almák együtt tárolása: a rothadtak nem lesznek egészségesek, az egészségesek viszont garantáltan megrohadnak." Aztán: "A maastrichti szerződésben rögzítettek ugyan feltételeket, amelyeket minden belépő országnak látszólag be kell tartania, de ez korántsem jelenti azt, hogy csak egészséges fizetőeszközzel rendelkező országok léphetnek be a közösségbe."
Aztán: "Egy gyengébb gazdasági teljesítményű ország is rendelkezhet stabil pénzzel és folytathat kereskedelmet bármely országgal. Ha azonban a különböző teljesítőképességű országokra közös fizetőeszközt kényszerítenek, katasztrófa következik be. A márkának a kelet-német országrészekben való bevezetése figyelmeztetésül kellene hogy szolgáljon mindenkinek." No, ennyit az európázóknak és az Európát túllihegőknek. Akiktől idéztem, kivétel nélkül velünk össze sem hasonlíthatóan fejlettebb gazdasággal rendelkeznek, és mégis ez a véleményük.
Aztán térjünk újból vissza az MNB státusára, az alá-fölérendeltség kérdésére, lényegében arra, hogy ki kit vezet és ural ebben az országban! Mert világosan látni kell, a magyar jegybank, amelyik állami tulajdon, amelyik a magyar adófizetők verejtékéből él és létezik, irtózatos károkat okozott ennek az országnak, a magyar nemzetnek, népnek. Ha a tatárjárás szintű károkozást, kifosztást, nemzetivagyon-elvesztést, a gazdaság ellehetetlenítését, az ország adósságcsapdába juttatását és tudatos tönkretételét egy tervszerű tevékenységnek tekintjük, és annak kell tekinteni, hiszen véletlenül ennyire egyirányú folyamatok nem tudnak kialakulni, akkor nyilvánvaló, hogy ennek a tervszerű, tudatos folyamatnak a külső akaraton kívül a helyi irányítója és agya mindig is a jegybank volt, amit - micsoda cinizmus! - Magyar Nemzeti Banknak nevezünk.
A monetáris terrortól, annak minden következményétől - beleértve az adósságcsapdát is - csak akkor tudunk megszabadulni, ha a szó szoros értelmében képesek vagyunk visszafoglalni a jegybankot, és abból valóban Magyar Nemzeti Bankot csinálunk. Ez kulcskérdés. Magyarországon mindenért, ami történik vagy nem történik meg, azért a felelős a választott kormányzat. Ez a dolga. A pénzügyekért is, hiszen enélkül semmi sem történhet. Ezért a Magyar Nemzeti Bankot az államigazgatás részének kell tekinteni, mindenkori elnökét a kormány tagjának kell tekinteni, és felügyeletét a parlamentnek kell ellátni, ami a beszámoltatáson és a tervezett intézkedéseken, azok megtárgyalásán és jóváhagyásán kívül azt is jelenti, hogy a tevékenységét teljes keresztmetszetben a parlament ellenőrző szerepét betöltő Állami Számvevőszék vizsgálja, vizsgálhatja. Mind a fiskális, mind a monetáris politika nem önállósulhat, egyik sem kerülhet a másikkal alá- vagy fölérendeltségi viszonyba, mert mindkettőnek az a feladata, hogy sajátos eszközeivel összehangoltan segítse, támogassa a kormány gazdaságpolitikájának a megvalósulását. Így lehet olyan átfogó új pénzpolitikát kialakítani, amely alkalmas a magyar gazdaság újjáépítésére, fejlesztésére, a magyar társadalom egészének új pályára állítására. Ez egyébként a záloga a megmaradásunk mellett a tisztes megélhetést biztosító jövedelmek kialakulásának és a munkanélküliség megszüntetésének is.
Hadd tegyem hozzá, nem valami újdonság ez, amit én itt mondok. A nemzetközi szakirodalomból, akiket idéztem, mind kivétel nélkül liberálisok. Ha most még netántán a másik oldal szakértőinek a véleményét is idéztem volna, akkor kiderülhetne önök előtt, hölgyeim és uraim, hogy szinte döbbenetes, hogy mi, akik egy ilyen állapotban lévő országban vagyunk, amilyenben vagyunk, úgy gondolkodunk, ahogy, és ilyen törvényeket terjesztünk elő.
Tisztelt Kormány! Tisztelt Hölgyek, Urak! Tisztelt Képviselőim! Ilyen jegybanktörvényt kellene alkotni, mint amilyet mondtam, de ez nemhogy nem ilyen, távolról sem ilyen. Ez elfogadhatatlan és egyben döbbenetes is. Ezt nem igazolja semmi sem. Hiába hivatkoznak itt Európára, hiába hivatkoznak akármire, ez igazolhatatlan, amit önök itt elénk terjesztettek. Ha mai állapotunkban leszünk az Európai Unió tagjai, és semmi nem változik, csak ez az új törvény hatályba lép, akkor kérem, nyugodtan azt mondhatom, hogy a mi európai belépésünk egyben önmagunk halálát is jelenti. Sokan szeretnék ezt persze, tudom, de mi, bő gatyás, buta magyarok, élni akarunk. Jól és itt, a hazánkban.
Köszönöm. (Dr. Bogdán Emil tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés