T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Először arról az országgyűlési határozati javaslatról szólnék pár szót, amely előttünk van, és ennek a jelentésnek a kapcsán készült. Nem fogok újat mondani, előttem már Baráth Etele képviselő úr és egypár bizottsági felszólaló is elmondta, hogy nem tartjuk jónak a határozati javaslatot. Nem tartjuk jónak, mert nem ad válaszokat bizonyos kérdésekre. Ezeket a kérdéseket majd el fogom mondani a jelentéssel kapcsolatban.

Nem tartjuk jónak, hogy négyévenként kíván beszámolni az Országgyűlésnek azokról a kérdésekről, amelyek évenkénti beszámoló szükségességét vetik fel ebben az időszakban, ami úgy kezdődik, ugye, hogy új ezredévbe léptünk, és olyan nagy hatású folyamatoknak leszünk majd részei, mint például az EU-csatlakozás. De természetesen a világgazdasági folyamatokban való részvétel is nagyon lényeges, és ezek a folyamatok Magyarországra nézve nagyon gyorsak, nekünk is gyorsan kell felkészülni, és gyors és megfelelő válaszokat kell ezekre a kihívásokra adni.

Ez a határozati javaslat nem ad választ olyan kérdésre, hogy vajon Magyarországon a gazdasági növekedés és a társadalmi fejlődés összhangba hozható-e. Nem mondja meg, hogy milyen közvetlen feladatok vannak az elkövetkezendő években arra vonatkozóan, hogy a magyar társadalomban elindulhat-e a területfejlesztés kapcsán is az a hosszú távon fenntartható fejlődés, amire mindenképpen szüksége van Magyarországnak.

Ezzel befejezném a határozati javaslatra vonatkozó észrevételeket. Ezt tehát semmiképpen nem fogadja el a Szabad Demokraták Szövetsége.

A jelentéssel kapcsolatban többen elmondták már, hogy összefogott adatsort tartalmaz, amely statisztikai adatokra hivatkozik. Természetesen a jelentés összefoglalója bizonyos részleteket is tárgyal. Nekem azonban mégis hiányérzetem van! Megmondom, képviselőtársaim, az én olvasatomban a területfejlesztés azt jelenti, hogy a területfejlesztési folyamatok kapcsán a térségekben - kicsi, nagy, közepes térségekben - élő emberek életfeltételei javulnak; illetve kérdés, hogy hogyan alakulnak az ott élő emberek életfeltételei.

Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor azt mondjuk, hogy a területi egyenlőtlenségek kiegyensúlyozása a fő cél, el kell mondani - erre több tudományos intézet ad ma választ, illetve adatokat -, hogy Magyarországon a területi kiegyenlítődés, a kiegyenlítés lehetősége igazából nem oldódott. A nyugat-keleti lejtő ugyanolyan mértékű, mint volt, azaz csak picit változott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az anyagban nem találom azokat a kérdéseket feszegetni, amely alapvetően lényeges lenne, hiszen a területfejlesztés három olyan nagy kérdés köré csoportosul, hogy egy-egy térségnek milyenek a természeti adottságai, másodsorban milyen a földrajzi fekvése, és a harmadik nagyon nagy kérdéskör a humán erőforrás kérdése.

Arról, hogy egy-egy térségnek milyenek a természeti erőforrásai, túl sokat nem kell beszélni, de a fejlesztését nyilván lehet korrigálni. A fejlesztési lehetőségeket - és az idegenforgalomban sok-sok lehetőség rejlik - fel kell mutatni. Egypár gondolat van az anyagban erről, de azt gondolom, hogy ez sokkal erőteljesebben hangsúlyozandó, hiszen az idegenforgalom egy olyan fejlődésben lévő ágazat, amely az elkövetkezendő években óriási lehetőségeket rejt Magyarország számára.

A másik lényeges kérdés a földrajzi fekvés. Ennek a földrajzi fekvésnek az oldását, illetve a megközelíthetőség lehetőségeit segítendő, az infrastrukturális fejlesztésekről kell beszélni. Ugye, azt tudjuk, hogy az autópálya-építés több mint egyéves késéssel indult meg az elmúlt év végén, és ez bizony Kelet-Magyarország egyébként is leszakadó térségeinek nagy-nagy problémát okozott.

A harmadik, amit én nagyon-nagyon fontosnak tartok, a humán infrastruktúra - és erről esik igazából a legkevesebb szó! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma azt tudjuk mondani, hogy tíz év alatt a magyar társadalomban körülbelül 6 százalék az a népesség, amely az életkörülményeit lényegesen tudta javítani, a többi vagy megpróbálta fenntartani a lehetőségeit, vagy az alatt van. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor azt mondjuk, hogy a humán erőforrás lényeges a területfejlesztés szempontjából, akkor bizony figyelembe kell vennünk, hogy milyen a magyar társadalomban az egészségi állapot, milyen az oktatási szerkezet, illetve milyen az iskolázottság, tehát figyelembe kell vennünk a kulturáltságot is. Hiszen a lehetőség a fejlődésre ezekben benne rejlik, tisztelt képviselőtársaim! Egy tőkevonzó képesség mindenképpen fontos és meghatározó abból a szempontból, hogy a humán erőforrás milyen állapotban van abban a térségben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon a lakosság egészségi állapota aggasztó. Számos olyan betegség van, amelyben világelsők vagyunk, és a magyar lakosság élettartama bizonyos tekintetben nagyon szomorú, hiszen 6-10 évvel kevesebb időt élhetünk mi, mint a fejlett országokban élők. De a legfontosabb ezen túl az oktatás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha azt mondjuk, hogy az információs társadalom kihívásaival kell szembenéznünk az elkövetkezendő időben, akkor bizony az oktatás, a képzés az, ami a legfontosabb a tekintetben - és természetesen a kutatás-fejlesztés, amiről itt már képviselőtársaim beszéltek -, hogy vajon az elkövetkezendő évek kihívásaira a magyar társadalom hogyan tud majd megfelelő válaszokat adni.

Az anyagban is, a jelentésben is lehet látni, hogy az iskolázottság színvonala, az iskolázottság szintje hogyan oszlik meg Magyarországon. És hát sokszor talán már unalmas is hallani, hogy a fejlettebb térségekben az iskolázottsági arány magasabb, mint a fejletlenekben, és ez persze a lehetőségeinkben nagyon-nagyon behatárol minket. Nyilván én kelet-magyarországiként sokkal érzékenyebben élem meg a diplomások elvándorlását, de vajon azok a térségek hogyan tudnak majd lehetőséghez jutni az elkövetkezendő időben, ha az oktatás, a képzés, a kutatás-fejlesztés ezeken a területeken nem lesz jóval erőteljesebb, nem lesz sokkal vonzóbb lehetőség az emberek számára?

Tisztelt Képviselőtársaim! Az információs társadalomba való belépés természetesen azoknak az embereknek, azoknak a területeknek ad majd lehetőséget, ahol az oktatás, az iskolázottság, a kulturáltság magas színvonalon van jelen.

(17.30)

Hiszen ezek az emberek, ezek a térségek tudnak csak majd igazából a versenybe beszállni. Ahogy Baráth Etele mondta, a versenyképességünk az, ami itt lényeges, és ez az, ami megtámaszthat minket, alátámaszthatja a mi versenyképességünket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon lényeges dolog az, amiről talán már volt szó, hogy Magyarországon az agrárgazdaság visszaszorulóban van. Nincs Magyarországon ma olyan térség, ami az agrárium tekintetében, a gazdaságfejlődést tekintve kiemelkedő volna, de mégis tudjuk, hogy az agrárgazdaságból számosan élnek ma Magyarországon. Éppen ezért a vidékmegtartó képességet erősítendő, ebben is bizonyos fajta gondolkodásváltásra van szükség. Az elmúlt két és fél év nagy-nagy hibája, hogy ez az agrárgazdaság tulajdonképpen egyáltalán nem fejlődött, sőt visszafejlődött, és azokat a kihívásokat, amelyeket majd meg kell élnie a magyar agrárgazdaságnak, bizony nagyon nehezen fogja viselni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg még, hogy Balsay képviselőtársam gondolatára hivatkozva mondjam azt, hogy nagyon szomorú vagyok, amikor olvasom a Világgazdaságban, hogy a SAPARD-program által nyújtott lehetőségek - egy éve már halljuk ezt a gondolatot - elveszni látszanak egy év tekintetében, mert hiszen Magyarországon csak jövő januárban tudjuk majd igénybe venni a SAPARD-pénzeket. Ez nagyon lényeges a vidékfejlesztés tekintetében.

Van még egy nagyon lényeges gondolat, hogy bizony a területfejlesztés kapcsán a középszinten lévő szakemberek felkészültsége nagyon lényeges, nagyon fontos, és ezzel is hátrányos helyzetben vagyunk. Ezekről a kérdésekről az anyag tulajdonképpen nem igazából szól. Én ezt nagyon fontosnak tartottam volna. És persze a környezetvédelemről is beszélni kellene, hiszen a fenntartható fejlődés nagyon fontos, lényeges lehetőségei itt alapozódhatnának meg, és tisztelt képviselőtársaim tudják, hogy az elmúlt két évben mi történt Magyarországon a környezetvédelem tekintetében, és ez bizony nem ad nagy derűlátásra okot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu