ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Külön köszönöm Orosz Sándor úr eredeti hasonlatait; már hiányozna, ha nem hallanánk tőle egyet-egyet.

Említette, hogy az előző kormány elfogadta az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt. Hozzáteszem - ezt azért hadd jegyezzem meg -, hogy az általam kezdeményezett és irányított gazdatüntetések hatására (Dr. Orosz Sándor: Is!), mert így kerek ez a történet. Is.

Nagyon rövid, néhány paragrafusból álló törvénymódosítást tárgyalunk most, ezért csak röviden szeretnék szólni róla. A törvényjavaslat első része egy kedvezményt tartalmaz elsősorban az önkormányzatok részére. Nevezetesen, ahogy hallottuk, hogy nem kell földvédelmi járulékot fizetni, ha a termőföldet engedély alapján két hektárt meg nem haladó mértékben települési vagy megyei szociális intézmény, egészségügyi vagy sportlétesítmény építésének céljára használják fel. Feltétel továbbá az is, hogy az építményt a használatba vétel időpontjától számított 15 évig rendeltetésszerűen használják. Tehát ezen földtörvényt módosító törvényjavaslat célja, hogy az önkormányzatok feladatainak végrehajtását is elősegítsük. A hazai lakosság egészségi állapota és különösen a fiatalabb korosztály egészségi állapota indokolja, hogy a jövőben több sportlétesítmény épüljön. Nyilvánvaló, hogy az építendő létesítmények az elérhetőség érdekében elsősorban a települések közelében épülnek fel. Tehát az itt található termőföldeket érinti ez a kérdés.

A törvényjavaslat második része pedig a földvédelmi járulék összegének a valorizálásáról szól, mivel ezen járulék mértéke '92 óta változatlanul maradt. Ez a változás szerintem is védi és elősegíti a termőföld mezőgazdasági célra történő felhasználását, ezért ezt is el tudjuk fogadni.

Összességében tehát a Független Kisgazdapárt frakciója támogatja ezt a mezőgazdasági bizottság által beterjesztett törvénymódosítást.

Befejezésül hadd mondjam, hogy a föld egyben hazánk is. Ezért nagy tiszteletet és nagy körültekintést igényel, úgy gondolom, a parlament részéről, ha a földtörvénnyel foglalkozunk. Nagyon sajnálom, hogy például a Szabad Demokraták Szövetségének egyetlen képviselője sem ér rá most, hogy jelen legyen vagy a vitában részt vegyen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy önök meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu