BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Pósán képviselő úr valami félreértés áldozata, mert ő szóba hozta az én 4054/8. számú módosító javaslatomat, és azt vitatta, holott jelenleg nem a 4054. számú, az Andrássy Egyetemről szóló törvénynek a részletes vitája folyik, hanem egy Révész Máriusz képviselő úr által benyújtott felsőoktatási törvény módosítása, amelyhez én nem nyújtottam be módosító javaslatot. Úgyhogy egy félreértés történt az ő részéről.
De ha nem hallotta az én elég hosszadalmas érvelésemet ama javaslat mellett, amelyet ő most bírál, akkor csak annyit mondanék el, hogy én egy olyan tudóst javasoltam névadóul, akinek a munkássága a német és a magyar tudományosságban egyaránt nagyon jelentős mértékben jelen volt és jelen van. Én az egyszerűség kedvéért igazoltam lexikonadatokkal, hogy milyen mértékben van jelen Lukács György a német tudományosságban, és itt egy olyan egyetem alapításáról van szó, amelynek a német és a magyar tudományos életben kell egyszerre jelen lennie.
Ha már Pósán képviselő úr történelmi utalásai ennyire egyoldalúak, akkor azért hadd figyelmeztessem arra, hogy sokkal érettebb korában Lukács György a Nagy Imre-kormánynak is tagja volt, és talán ez is egy fontos történelmi adalék.
A hátralévő másodpercekben még azt említeném meg, hogy ha már Lezsák képviselő úr itt arról beszélt, hogy itt a történelem újraírása folyik állítólag valamelyik oldalról, akkor hadd utaljak arra, hogy az a történelem-újraírás folyik, amely minden, nem konzervatív és nem jobboldali hagyományt száműzni akar a magyar történelemből, többek között a magyar tudomány történetéből is. Effajta újraírás valóban folyik, és az én javaslatom tulajdonképpen ezt kívánja korrigálni.
Köszönöm szépen.
(17.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés