CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Egyetlenegy módosító indítványhoz szeretnék megjegyzést tenni. A 20. sorszám alatt nyújtottuk be képviselőtársaimmal közösen azt, amely arról szól, hogy az alaprész működtetési költségeinek finanszírozására az alaprész kiadási előirányzatainak legfeljebb 5 százaléka használható fel a kormány előterjesztése szerint, mi pedig szeretnénk a jelenlegi állapotnak megfelelő 3 százalékot javasolni.

Mi ennek az oka? Egyfelől nem látunk magyarázatot a törvényben arra, hogy miért kell 40 százalékos mértékben növelni a működtetési költségeket. Persze, elhangzottak az általános vitában is és a bizottsági vitában is olyan érvek, hogy az ellenőrzés megszigorítása költségekkel jár, a megszigorítás a bevételi oldalon meg fog jelenni, és ezért gyakorlatilag ez jó befektetés, mert az ellenőrzéssel sokkal több pénz hozható be az eddig be nem fizetett szakképzési hozzájárulásokból. Azt gondolom, ez akár még helytálló érvelés is lehetne. Egy gond van: a jelenlegi 3 százalékos költséghányadot sem használta ki - szerencsére, szeretném hozzátenni - az alaprészt működtető. Akár a mostani kormány idején, akár az előző kormány idején előfordult, hogy e 3 százalék terhére valóságos szakmai programokat támogatott a miniszter, éppen azért, mert rendszerint alultervezett volt maga a Munkaerő-piaci Alap is, rendszerint szufficites volt, meglehetősen nagy összegű szufficittel, ezért a működési költségek bent maradhattak a 3 százalékos keretben.

Úgy gondolom, e tekintetben jelentős változás nem áll be a törvényjavaslattal. Ilyen mértékű, ilyen nagyságrendű, több milliárdot jelentő növekedés, megítélésünk szerint, nem indokolt, ezért még egyszer szeretnénk mérlegelésre kérni a tárcát, hogy ilyen mértékben kell-e, szükséges-e az alaprész működtetésével kapcsolatos költségeket emelni, vagy nem kellene-e megmaradni a korábbi, igen racionális gyakorlatnál, amely bent tartotta a működtetési költségeket a 3 százalékos sáv alatt.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu