LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretném elmondani a Magyar Demokrata Fórum nevében, hogy gratulálok a törvény megfogalmazóinak, az előterjesztőknek, hiszen a bizottsági ajánlás 24 olyan módosító indítványt tartalmaz, amelynek a többsége csak egy-egy szó közbeiktatásával pontosítaná a törvényjavaslatot, és a 24 közül 19 indítvánnyal az előterjesztő is egyetért.
Nem a kötözködés szándéka, hanem a józan értelmezés szempontjából vetem fel a következőt, és nagyon szeretném, ha a környezetvédelmi bizottság valamelyik tagja válaszolna a kérdésemre. Az ajánlás 5. pontjában a környezetvédelmi bizottság javaslatára bekerül a törvénybe a környezetterhelés fogalma. Eszerint valamely anyag vagy energia közvetlen vagy közvetett kibocsátása a környezetbe, ez maga a környezetterhelés, ha jól értelmezem. Nem értek egyet ezzel a meghatározással, hiszen például a talajerő-utánpótlás keretében végzett trágyázás épphogy helyreállítja a környezettalaj erejét, és nem pedig terhel. A terhelés egy negatív, pejoratív szó, a talajjavítás, aminek keretében óhatatlanul anyagot juttatunk a környezetbe, nem lehet környezetterhelő hatású.
Idén tavasszal sok alma és barack fagyott el csupán egy-két dermesztő éjszaka alatt. Nem volt túlságosan hideg, ezért Lakitelek környékén több helyen éjszakai tüzeléssel, szalma és venyige elégetésével megakadályozták a nagyobb fagykárokat. Energiát juttattak a környezetbe, de nem terhelték, hanem óvták a gyümölcsöst ezáltal.
Szívesen venném, ha a környezetvédelmi bizottság egyik tagja értelmezné számomra ezt a módosító javaslatot.
Köszönöm szépen.
(17.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés