POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Köszönöm. (Göndör Istvánhoz fordulva:) Ön előtt ott van a módosító javaslat, képviselő úr, vagy az egész törvény ott van ön előtt? (Göndör István: Az egész törvény.) Megtisztel. Ott van-e a korábbi változat? Képviselő úr, ott van? (Göndör István nemet int.) Nincs. Legyen kedves elővenni azt is, és látni fogja, hogy a törvénynek ez a passzusa szóról szóra megegyezik azzal, ami korábban volt.

Amikor ezt a feladatot, korábban az OSZT - még most is OSZT - javaslatainak a döntéshozatali feladatát Kósáné Kovács Magda látta el, nem tudom, akkor ezt aggodalmasnak látta-e az MSZP. Nem emlékszem rá. Utána emlékeim szerint Kiss Péter hozott ugyanilyen változatlan jogi konstrukcióban döntéseket. A képviselő úr talán tud nekem segíteni, hogy ezt aggodalmasnak látta-e az MSZP. Nem.

Most, három éven keresztül én hoztam meg ezeket a döntéseket. Nem emlékszem rá, hogy az MSZP ezt aggodalmasnak látta volna, vagy kifogásolta volna bármelyik döntésemet. Köszönöm, és a köszönetemet hadd mondjam el, mert ezek szakmai döntések voltak, és kezeskedem, hogy akár én töltöm be a miniszteri posztot, akár más, a továbbiakban is szakmai döntések lesznek.

Kérem, amit eddig jónak, működőképesnek láttak - akár MSZP-s politikus töltötte be a felelős miniszteri posztot, akár a polgári kormány tagja -, azt talán utólag, csak azért, mert a neve megváltozik, nem kell feltétlenül kritizálni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(A jegyzői székben Németh Zsoltot Herényi Károly váltja fel.)

Forrás: parlament.hu