BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Decentralizáció és versenyképesség - ez a két fogalom jellemezte a kohéziós konferenciát Brüsszelben. Az Európai Unió sikeres gazdaságpolitikájában kiemelkedő szerepe van a decentralizációnak, ami a különböző szintű országos és regionális programok, tervek kidolgozását és a támogatási forrásokról való döntés jogának a megosztását jelenti.
Magyarország érdeke is a decentralizáció elveinek az érvényesítése, mivel a decentralizált irányítás eredményesebb az egyközpontú irányításnál, és az Unióba való felvételt követően a támogatások jelentős része a regionális programokhoz kötődhet. Az ország gazdasági eredményei lehetővé tették, hogy a kormány által benyújtott, a Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatban jelentősen növekedtek a támogatási előirányzatok.
A területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvény módosításával az Országgyűlés létrehozta a tervezési-statisztikai régiókat és azok fejlesztési tanácsait, amelyek feladata, hogy kidolgozzák és elfogadják a régió hosszú és középtávú tervét, stratégiai és operatív programjait, ellássák gazdaságfejlesztési, területi koordinációs feladatait, pénzügyi tervet készítsenek, döntsenek a programok megvalósításáról és a hatáskörükbe utalt pénzeszközök felhasználásáról. Így lehetőség nyílik az Európai Unió követelményei közül a programfinanszírozás, a partnerség és a szubszidiaritás elveinek érvényesítésére.
Kérdezem a miniszter urat: hogyan látja előrehaladásunkat a decentralizáció területén az Unió regionális politikájához kapcsolódás tükrében, valamint hogyan segítik az ágazati stratégiai célkitűzések, ezek közül is kiemelve a Széchenyi-tervben megfogalmazott fejlesztési programok, a regionális fejlesztési programok kidolgozását, különösen most, amikor a kormány határozatban rögzítette a régiók, megyék, hátrányos helyzetű térségek decentralizált forrásait és azok felhasználásának eljárását?
Várom tisztelettel a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés