BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon örülök Ivanics képviselő úr támogatásának, és ez rokonszenvesebb álláspont, mint a kormánykoalíció jelentős részének és magának a kormánynak a határozott elutasítása.

Én azt gondolom - és bízom benne, hogy a kormányváltás után erre sor is fog kerülni -, hogy a kormánynak tárgyalnia kell a kereskedelmi televíziókkal, milyen támogatást kérnek a kormánytól ahhoz, hogy ebben részt tudjanak venni. Hiszen ez nem egy kereskedelmi televíziós feladat, a magyar nyelvnek és kultúrának a terjesztése a szomszéd országokban; nyilván nekik is van ebben valamennyi érdekük, és a magyar államnak van ebben állami, nemzeti érdeke, hogy a magyar nyelven minden kulturális szint hozzáférhető legyen, ahogy ezt Ivanics képviselő úr helyesen mondta. Minthogy a jelenlegi kormány ezt helyteleníti - mert itt több kormánypárti és kormányt támogató képviselő elmondta, hogy ezt kifejezetten nem tartja kívánatosnak -, nyilván kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy az ilyen tárgyalások a két kereskedelmi televízió és a következő magyar kormány között erről a kérdésről meginduljanak, és valamikor 2003-ban, 2004-ben ez a sugárzás megkezdődjön, és majd az ottani magyarok eldöntik, hogy melyik magyar műsort nézik. Mert köztünk az igazi különbség ebben a kérdésben is az, hogy mi a polgárokra akarjuk bízni, melyik televíziót nézik, önök pedig úgy gondolják, hogy ezt önöknek kell eldönteni, hogy a polgárok, akár itt, akár ott, melyik televíziót nézik.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu