BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Két kérdést szeretnék csak érinteni abból, amit Tabajdi Csaba képviselő úr felvetett. Az egyik ennek az ajánló szervezetnek a kérdése, amiről most a hozzászólása végén beszélt. Ez egy pompás illusztrációja annak, hogy milyen megoldhatatlan problémákat vet fel ez az egész magyarigazolvány-osztogatás, amihez kell valaki, aki oszt. Ugyanis azt gondolom, azok az érvek, amelyeket Tabajdi képviselő úr felvet - hogy miért nem jó, ha a magyar állam hoz létre valami új esernyőszervezetet, országonként egyet -, ebben a tekintetben teljesen megalapozottak; a másik oldalon azonban az államtitkár úr érvei is teljesen megalapozottak, hogy sem a pártok, és az RMDSZ párt, sem az egyházak nem lehetnek a magyar alkotmány szellemében... - ugyan Romániában nem a magyar alkotmány van hatályban, de ezektől az alkotmányos elvektől mi akkor sem térhetünk el, ha a szomszédban csinálunk valamit. Azt sem lehet, hogy akár egy parlamenti választásokon induló párt, amelyik egyben persze érdekvédelmi szervezet is, de párt is, állami feladatokat, hatósági feladatokat lásson el, és az ajánlás kiadása ez - akár egyház, akár más.
Hangsúlyozom, hogy emiatt mindkét félnek igaza van, mert a dilemma nem megoldható, a természetéből következik annak a valaminek, amit ehhez a törvényhez és a magyar igazolvány osztogatásához létre kell hozni, ha ezt akarják csinálni. Ezért javaslom, hogy ne is hozzák létre.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés