BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Csüggedten hallom, hogy képviselőtársaim - hasonlóképpen ahhoz, mint ahogy az a bizottsági ülésen történt - mennyire nem a javaslat erényeit mérlegelték, nem gondolkodtak el rajta, hogy milyen haszon származhat belőle, hanem zsigerileg elutasítják. Nem azt nézik, hogy mit tartalmaz a javaslat, hanem azt, hogy honnan jön - ahogy ezt a MIÉP-es képviselőtársunk is kifejezte.
Szakmai érv igazából nem hangzott el. Az egyetlen szakmai szempont az volt, hogy keveslik az összeget. Kevesellte az összeget Selmeczi Gabriella éppúgy, mint Csáky András. Nos, ha a magyar gazdaság stabil, ha jók a kilátásaink, akkor a kormány mérlegelheti, hogy nagyobb összeget helyez el, de ehhez tárgysorozatba kellene venni, napirendre kellene tűzni, érdemben kellene tárgyalni a javaslatot. Azért vagyok szomorú, mert szinte hallom, milyen lelkesen képviselnék ezt a javaslatot kormánypárti oldalon, ha az előterjesztő történetesen a kormány vagy valamelyik kormánypárti képviselő lenne, ahogy tették ezt például a nagymamáknak járó gyes bevezetésével, törvényi szabályozásával kapcsolatban.
Ez a javaslat a jövőre vonatkozó biztosíték; az esélyteremtés számára egy nagyon fontos javaslat azért, mert kifejezné, hogy minden gyerek egyformán fontos számunkra, és hogy minden gyerek felnőtt életkezdéséhez egyformán esélyt szeretnénk biztosítani. Ezért még egyszer kérem, hogy amikor a gombot megnyomják, a javaslat erényeit is mérlegeljék.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés