ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Elég sokszor előfordult már ebben a Házban, hogy az elhangzott javaslatot, amit a felszólaló ügyrendinek minősített, úgy kellett minősítenem, hogy az egy ügyrendinek álcázott javaslat. Ezúttal is ez történik. Nem nyitok vitát e felől a javaslat felől, és nem adom meg a szót egyetlenegy frakció képviselőjének sem, ugyanis arról vitatkozni ebben a Házban, hogy az elnök felszólítson-e valakit valamire, az meglehetősen képtelen javaslat lenne. Tehát ezt ügyrendi javaslatnak semmiképpen nem tekintem.
(21.20)
Az előterjesztők nyilván hallották az ön szavait, amennyiben élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, ezt megtehetik. Sasvári Szilárd jelentkezett, nem ezért, hanem feltételezem, azért, mert személyes érintettség címén kíván szólni, s az ügyrendi bizottságnak egy... (Zaj, közbeszólások.) Vitára nincsen lehetőség, csak ilyen módon tudok szót adni, az ügyrendi bizottságnak van egy újabb állásfoglalása, ami ezt a lehetőséget biztosítja nekem, miként erről tájékoztattak. Vitának nincs helye, ennek a polémiának itt az ülésteremben nincs helye. Az, amit Bauer Tamás elmondott indoklásképpen, lehet, hogy érinti az előterjesztőket, de mondom még egyszer: itt vitának nincsen helye már. (Sasvári Szilárd: Előterjesztőként szeretnék szólni.) Az előterjesztő már nem tud szólni, tehát előterjesztőként sem tud szólni egyetlenegy előterjesztő sem. Ezen a vitaszakaszon már túl vagyunk.
Miután tehát az ügyrendi javaslatnak nem adtam helyt, ügyrendi vitának nincsen helye, ennek következtében a határozathozatal következik. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a párizsi békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. cikk 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról rendelkező 1997. évi X. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 223 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik mentelmi ügy tárgyalása. A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság H/4616. számon határozati javaslatot nyújtott be Barkóczy Gellért, Független Kisgazdapárt, mentelmi ügyének fenntartása tárgyában. A bizottság indítványozza, hogy a Kaposvári Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.
Megadom a szót Kozma Péternek, a mentelmi bizottság előadójának, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés