KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Selmeczi, Frajna, Pepó, Torgyán, Szabadi - nem teljes névsora azoknak, akik kormányzati tisztségükben szakmailag és morálisan is elvéreztek. Ezek után ön rendszerint úgy tesz, mintha nyugodt lelkiismerettel elmondhatná a biatorbágyi földmíves népköltő szavait: "Csináltam a kertbe rendet, hogy az igazság korlátait botrányhősök szét ne szaggassák."
Nos, miniszterelnök úr, a rendcsinálás egyrészt rendszeresen megkésett, és nem teljes! Van önnek ugyanis belügyminisztere is, aki morálisan három éve érett arra, hogy ne ékesítse az ön kertjét. (Dr. Kosztolányi Dénes hangosan felnevet.) Igaz, ma már egyre kevesebben érzik ékesnek azt. Most a népszámlálásnál kerülte meg a települési jegyzőket, és rendelettel küldte a polgárok egy csoportjára a köztársasági őrezredet.
Talán nem haszontalan ismét felhívni az ön figyelmét arra, miniszterelnök úr, hogy illene tovább folytatnia kertjének tisztítását. Csak vázlatszerűen hozom szóba: a mai napig nem ismeri a közvélemény a miniszter úr és két bizalmasának kapcsolati rendszerét az elhíresült Clodóval. (Nagy zaj.) A mai napig nem tudjuk, hogy miért és milyen körülmények között találkozott a miniszter úr az egyik bűnöző elleni merénylet két elfogott személyével a bűncselekmény helyszínén. A mai napig nem tudjuk, miért csak a miniszter úr piaci versenytársa elleni küzdelemben alkalmaztak főkapitányi biztost, és neki mi volt a valódi szerepe. A mai napig nem tudjuk, miniszterelnök úr, hogy mi a helyzet a miniszter úr elhíresült Békés megyei bizalmasával, miközben bizalmasának beosztottját előzetesbe helyezték, a volt békési kapitány pedig harmadik éve élvezi a miniszter támogatását.
A sokat tapasztalt népköltő így fogalmaz, miniszterelnök úr: "Úgy számítva, hogy a talaj csak úgy jutalmaz, ha ki lesz irtva egészen a gaz."
Miniszterelnök Úr! Mikor lesz irtva belőle egészen a gaz? Várom válaszát. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés