KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban nyilvánosságra került az a tény, miszerint új terv készül az M3-as továbbépítésére. Az évek óta ismert, hazai és nemzetközi szakemberek által kidolgozott eredeti elképzelés szerint az M3-as autópálya a térség legnagyobb városai közül elsőként Miskolcot, majd Nyíregyházát érte volna el, azt követően pedig Debrecent. Az új koncepció ezzel szemben Debrecent részesíti előnyben. Az új nyomvonal szerint az M3-as Polgár után nem Nyíregyháza felé épülne egyenesen tovább, hanem kitérőt tenne Debrecen irányába. Ha valaki kezébe veszi a térképet és józan ésszel összehasonlítja az eredeti nyomvonalat és az új tervezetet, rögtön felvetődik benne a kérdés, milyen szakmai érvek szólhatnak a nyomvonal hirtelen megváltoztatása mellett. Miért tért le a kormány az egyenes útról?

A válasz roppant egyszerű. Semmiféle szakmai érv nem szól a nyomvonal megváltoztatása mellett, és aki ismeri az Orbán-Torgyán-koalíció elmúlt hároméves tevékenységét, hamar beláthatja, hogy a döntés politikai. Csakúgy, mint egy sor korábbi döntés. Csak egyetlen példát említek. Hiába szerepelt a kormány tervében, sőt a költségvetésben elkerülő út Székesfehérvárnak, miután az időközi választásokon ellenzéki képviselőre voksoltak a polgárok, a Fidesz megbüntette őket: a mai napig nem épül az elkerülő út. Most pedig, a választások előtt egy évvel az M3-as nyomvonalának megváltoztatásával a debreceni Fidesznek kedvez a kormány. Félreértés ne essék, nem Debrecennek, mert a debreceni polgárok még nem tudják, hogy az ígéret megvalósítása a bizonytalan jövőbe tolódik.

A gazdasági bizottság május 23-ai ülésén a nyomvonal megváltoztatásával kapcsolatban kérdéseket tettem föl Fónagy János miniszter úrnak. A közlekedési miniszter válaszaiból kiderült, hogy a nyomvonal kijelölésének felügyelete a közlekedési tárca kompetenciájába tartozik, és a szaktárca nem adott új nyomvonal tervezésére megbízást. Ugyanakkor a miniszter hozzátette: mivel a Nemzeti Autópálya Rt. nem a közlekedési tárcához tartozik, nem tudnak beleszólni abba, hogy kinek és milyen megbízást adnak ki az autópálya építésével kapcsolatban. Így aztán a szakmai kérdéseim megválaszolatlanul maradtak, és most kell őket feltennem:

Miért adott ki a Nemzeti Autópálya Rt. az M3-as autópálya új nyomvonalának tervezésére megbízást? Egyáltalán meg tudja-e mondani a kormány, hogy végül is merre fog vezetni az M3-as autópálya, mikor jutunk el végre Miskolcra és Nyíregyházára autópályán?

Várom a válaszát. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu