NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A második körben elhangzott felvetésekre szeretnék röviden reagálni. Kezdeném talán a médiára vonatkozó SZDSZ-es felvetéssel.
A Magyar Köztársaságnak arra van módja, hogy törvényi szinten a közszolgálati médiára vonatkozóan vállaljon kötelezettségeket. Arra nincsen módja, hogy a nem közszolgálati médiákra vonatkozóan törvényi szinten kötelezettséget vállaljon. Ugyanakkor a lehetőségét mindenképpen meg kívánja teremteni ennek is. Tehát egyetértek a kormánypárti képviselők közül azokkal, akik azt mondják, hogy a törvény nem zárja ki a kereskedelmi tévék támogatásának a lehetőségét. Pontosan megtalálta ennek a jogi feltételeit megteremtő helyet Bauer képviselő úr is, de erre vonatkozó kötelezettséget ebben a törvényi helyzetben nem kívánunk vállalni. Én a magam részéről egyébként nem értenék egyet ezzel a támogatással sem a kereskedelmi tévéknél, de ez külön kérdés, nem tartozik a mostani vitához. A törvény megteremti ennek a lehetőségét.
Bazsa képviselő úr felvetéseivel kapcsolatban jegyezném meg, hogy én nagyon korrektnek tartom az ő javaslatait. Azt gondolom, egy dolgot felejtett el a képviselő úr közölni a Ház nyilvánosságával, hogy tíz darab módosító javaslatának a módosítási szándékával fejezte ki a kormány az egyetértését. Az ő javaslatai ilyen értelemben be fognak épülni reményeink szerint a törvénybe. Tehát azt a fajta elkeseredést, amit az ő szavaiból ki lehetett venni, hogy a kormány nem támogatná ezeket az ésszerű javaslatokat, beleértve a nyelvhelyességi javaslatokat: szeretném őt megnyugtatni, indokolatlan a nyugtalansága, a kormány támogatja az ő módosító javaslatainak a lényegét, a tartalmát; egy-két formai apróság ugyanakkor a megszövegezéssel kapcsolatban fölvetődhet. De nem szeretnénk azt a dicsőséget sem elvenni a képviselő úrtól, hogy az ő nevén történjenek meg ezek a módosítások, ezért jelezzük számára a mi véleményünket, és ha úgy gondolja, akkor az MSZP továbbviheti a javaslatot.
A civil szervezetek, köztestületek támogatásával kapcsolatban szeretném Kelemen képviselő úr számára jelezni, hogy a magunk részéről nem szeretnénk törvényi szinten előírni civil szervezetek számára eljárási kérdéseket. Ezeket alapvetően az ő alapszabályukban kell rögzíteni. Természetesnek tartjuk, hogy a határon túli magyarokat, akik magyar igazolvánnyal rendelkeznek, nem lehetséges hátrányosan megkülönböztetni. Ez szintén nem ennek a jogszabálynak a kérdése, adott esetben a polgári törvénykönyv keretei között lehet ezt szabályozni.
A nevelési támogatásról. Képviselő úrnak azzal a szándékával, hogy egyenlő támogatásban részesüljenek azok, akik érintettjei, kedvezményezettjei a nevelési támogatásnak, a kormányzat egyetért, ezt szeretném itt kinyilvánítani.
(11.50)
Valóban meglehetősen nehezen lehetne kezelni, ha eltérő összegű támogatásokat kapnának.
Ugyanakkor nem tudok mit kezdeni azzal az érveléssel, hogy a rászorultakat és a kevésbé rászorultakat szembeállítjuk, nem vesszük figyelembe a szociális megfontolásokat. Ennek az oktatási-nevelési támogatásnak hármas célja van. Először is szeretnénk a szülőföldön való maradást elősegíteni. Nagyon gyakran tapasztalható, hogy határon túli vagy határ menti magyarok átküldik Magyarországra már a középiskolás gyermekeket is tanulni, tehát a szülőföldön történő maradást szeretné ez az oktatási-nevelési támogatás célul kitűzni.
Másodszor: családpolitikai, családtámogatási mozzanata van, hiszen legalább két gyermekkel kell rendelkezni ahhoz, hogy ezt a támogatást igénybe lehessen venni. Nincsen módunk arra, hogy egyéb családtámogatási rendszert, ami Magyarországon működőképes - mondjuk, az adórendszeren keresztül -, a határon túl működtetni lehessen. Ugyanakkor a határon túli magyarokat nemcsak a beolvadás, nem csupán az elvándorlás, hanem az alacsony gyerekszám is gyengíti, ezért fontosnak tartjuk, hogy legyen a határon túl is valamilyen típusú családtámogatási intézmény.
Harmadsorban pedig a határon túli magyar oktatási intézményeket is szeretnénk ezzel a nevelési támogatással segíteni. Itt annak az egyszerű ténynek a figyelembevételét kérem mindenkitől, hogy az általános iskolai képzésben részt vevő határon túli gyermekek mintegy 30 százaléka, ha tehetné, sem veszi igénybe a magyar oktatási intézményeket. Ez a magyar oktatási intézmények meggyengülését hozhatja magával. Ez a legindirektebb, ugyanakkor a legegyértelműbb támogatás, amit ennek az intézményrendszernek tudunk nyújtani.
Azzal, hogy ennek extraterritoriális vonatkozásai lennének, ahogy itt Bauer képviselő úr ezt megfogalmazta, vitatkoznék. Elfogadtuk azt a módosító javaslatot, hogy az ajánló szervezeteknek döntő szava van abban, hogy mely intézmények minősülhetnek olyan intézménynek, hogy az abba járó gyermekek részesülhessenek a támogatásban. Az ajánló szervezeteknek ilyen típusú hangsúlyos szerepeltetése - utalnék itt Vojnik Mária megjegyzésére is, amit még a korábbiakban tett, hogy az ajánló szervezeteket nem kellő mértékben nagyvonalúan kezelné a kormányzat - tévedés. A határon túli magyarok fogják létrehozni ezeket az ajánló szervezeteket, ezek társadalmi szervezetek lesznek, ezt szeretném hangsúlyozni. Erre vonatkozóan a Magyar Állandó Értekezlet egyértelmű ajánlást dolgozott ki, tehát az érdekvédelmi szervezeteknek, az egyházaknak és más, érdek-képviseleti, civil szervezeteknek a közös szervezetei lesznek ezek.
Ugyanakkor nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, amikor adott esetben több ajánló szervezet jön létre, és nem lehet eldönteni, hogy melyik a legitim ajánló szervezet, tehát a magyar kormányzat bekapcsolása ezen ajánló szervezetek jóváhagyásába megkerülhetetlen. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból.) Reményeink szerint egy fog létrejönni, és nem is lesz gyakorlatilag jelentősége annak, hogy a magyar kormány milyen álláspontot alakít ki. De mi van akkor, ha több ajánló szervezet jön létre a határon túl, mely ajánló szervezet ajánlását fogja majd a magyar kormány elfogadni? (Bauer Tamás: Bármelyikét!) Ezt a magyar kormánynak kell eldönteni, hiszen ha nem fogadja el a határon túli egyes ajánló szervezeteket, akkor a magyar igazolvány kiadásának mechanizmusa államigazgatási szempontból teljességgel kezelhetetlenné válik, hogy csak egy mozzanatot itt aláhúzzak. Tehát az ajánló szervezeteknek egyébként az ilyen hangsúlyos szerepeltetése a törvényben - szeretném önöknek ezt most itt jelezni - a magyar kormányzatnak volt kezdettől fogva a határozott álláspontja, a kritikák pedig kezdetben alapvetően abból az irányból érkeztek, hogy mivel magyar állami kedvezményeket fogunk a határon túli magyarok számára biztosítani, ezért az a legegyszerűbb megoldás, ha a magyar állam fogja eldönteni, hogy kinek ad magyar igazolványokat, és ezekre az ajánló szervezetekre egyáltalán nincs is szükség.
A kormányzat azonban azon az állásponton volt, hogy a magyar nemzetpolitikának az elmúlt tíz évben egy rendkívül nagy eredménye, hogy létrejöttek ezek a határon túli szervezetek, ezért megkerülhetetlen tényezőkként szerepet kell nekik adni a státustörvény végrehajtásában. Nem közjogi szerepet adtunk a határon túli magyar egyesületeknek; ajánlásokat tesznek, a döntést megtartja a magyar kormány, de ezáltal egy kompromisszumot tudtunk találni aközött, hogy a határon túli magyarok, illetőleg a magyar kormány közösen határozza meg végső soron nemcsak a jogalanyokat, de egyáltalán a törvény végrehajtásának a mechanizmusait is.
Tehát összességében a kedvezményekkel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy most ennyit tud Magyarország a határon túli magyarok számára nyújtani kedvezményben, illetőleg támogatásban. Ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben a kedvezmények köre nem bővíthető. A magunk részéről azon leszünk, hogy ha a magyar gazdaság lehetőségei, illetőleg a jogszabályi változások, a kétoldalú kapcsolatok, a határon túli magyarok igényei változnak, akkor rugalmasan alkalmazkodjunk, és mint ahogy most sor kerül a kisebbségi törvényben a különféle kompetenciák módosítására Magyarországon, a későbbiekben néhány éves tapasztalat után mód lesz arra, hogy a kedvezmények körét, amit a határon túli magyarok számára tud nyújtani Magyarország, a Magyar Köztársaság is bővítse. Tehát ez a jelenlegi helyzet, ami ebben a törvénytervezetben szerepel, és azon vagyunk, hogy a jövőben ez bővíthető legyen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés