DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Ezek szerint az én memóriám szelektív, hozzám nem fordultak ilyennel. Tíz-tizenegy éve vagyon önkormányzati szövetségi elnök, bizonyára ha a képviselőtársam hozzám fordult volna, akkor lehet, hogy tudtam volna róla, de nem fordult hozzám. Elképzelhető, hogy más szövetséghez fordult, egyébként olyan szövetséghez, mely szövetség most 2 százalék sápot szed azért, hogy a nem létező teljesítményét díjazza. Nem tudom, Lamperth Mónikának, a BÖK elnökének mi a véleménye arról a 2 százalékról, amit a TÖOSZ most beszed a településektől abból a pénzből, amit egyébként ez a kormány a költségvetéséből izzad ki és fizet ki - ez az egyik dolog.
A másik pedig az, hogy elég felháborítónak tartom képviselőtársamnak ezt a típusú és stílusú hozzászólását, egész egyszerűen azért, mert itt szenved és erőlködik ez a kormány, ez a költségvetés, hogy kiizzadja az ő hibájukból elkövetett 62 milliárd forintot hatszáz településnek, és akkor ilyen stílusban vádolja akár a kormányt vagy bárkit, hogy településeket kisemmiz. A településeket nem ez a kormány semmizte ki, igen tisztelt képviselőtársam. Én majd elmondom, hogy mikor és hol semmizték ki a településeket, de ebbe a kettő percbe feltehetően nem fog beleférni, mert lehet, hogy fél órán keresztül mondanám azt, hogy hol és melyik ponton és ki semmizte ki a településeket, és miért kerültek abba az állapotba, amilyen állapotban vannak.
Ezeknek a településeknek a helyzete egyébként elég nehéz, ez kétségen kívüli, és ennek okai vannak, hogy miért ilyen nehéz a helyzetük. Ezeknek a településeknek a helyzetével él vissza a képviselőtársam, fellázítja őket, és azt mondja, hogy "igenis, majd én harcolok értetek". Ez feje tetejére állított, hihetelen, számomra elfogadhatatlan érvelési rendszer. Nehogy már azt mondja! Aki elvette, az vádolja a másikat, aki adni akar valamit. (Kovács Tibor: 40 százalékot kaptak volna...)
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés