DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Csak tíz másodpercet veszek igénybe. Ugyanazt szerettem volna elmondani, mint amit képviselőtársam mondott. Szerintem ez jó kompromisszumos és áthidaló javaslat, amely gyógyír lesz azokra a kérdésekre, amelyek itt elhangoztak. Azt hiszem, hogy ezt a részét le tudjuk zárni most június 19-én, és meg lesz oldva. Ha ilyen módon indulunk el, akkor viszonylag záros határidőn belül meg lesz oldva ez a másik probléma is, és megnyugodhatnak azok a települések, amelyek most azért izgulnak, hogy ez a módosító javaslat támogatott lesz vagy nem lesz támogatott. Szerintem ez a megoldás.
Semmiféle érzelmi problémám nincs - ezt Lamperth Mónikának mondom -, csak vannak dolgok, amik az emberhez jobban kötődnek tíz év után. Tudom, hogy Lamperth Mónika is nagyon kemény önkormányzatpárti, és ebben a dologban ő sem tevékenykedett kevésbé, csak hát nem sikerült akkor ezt a 62 milliárdot kiharcolni. Most viszont úgy tűnik, hogy ennek a kormánynak sikerül ezt a kötelezettséget teljesíteni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés