KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, nem látom be, hogy miért kell egy új törvényjavaslatot készíteni, amikor itt a lehetőség, hogy a megfelelő szabályozást ebbe a törvényjavaslatba betegyük. Szeretném egy további példával kiegészíteni azt, amit Balczó képviselő úr elmondott.

Az én választókörzetemben van olyan település, ahol jegyzőkönyvszerűen nem adták át a vagyont a gázszolgáltatónak. Ennek ellenére ez a vagyonrész a gázszolgáltató tulajdonában benne van, a nyilvántartásában szerepel. Nem tudják azt elérni, hogy a szolgáltató vagyonleltárából ez a vagyontömeg kikerüljön, pedig a papír a kezükben van, amivel ezt a tulajdont ők nem adták át.

Tehát nyilvánvalóan bebizonyosodott, hogy ezek az önkormányzatok nem jószántukból adták át a rendszereiket a szolgáltatónak, hanem egyszerűen azért, mert kiszolgáltatott helyzetben voltak. A szolgáltató diktálta a feltételeket nekik, hogy milyen feltételekkel hajlandó szolgáltatni. Képzeljék magukat egy olyan polgármester helyébe, akinek elkészült a gázrendszere, hatalmas anyagi áldozatokkal - már a település anyagi helyzetéhez képest hatalmas anyagi áldozatokkal -, és miután nem tud megegyezni a szolgáltatóval, azt mondja a saját lakóinak, hogy akkor nem fogjuk használni a rendszerünket, mert várunk, hogy hátha történik velünk valami csoda, hátha lesz valami.

Kényszerhelyzetből átadták, a szolgáltató ezt a saját vagyonmérlegében szerepelteti, és most se vagyonuk nincs, se semmiféle kárpótlás ennek érdekében.

Tehát én is még egyszer szeretném hangsúlyozni, a véglegesség az, amit nem tudunk elfogadni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu