DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Felszólalásomban már említettem, hogy milyen példák, milyen gyakori és rossz példák voltak az elmúlt időszakban az élelmiszer-minőséggel kapcsolatban. Egy példára itt a közelmúltból még utalhatnánk, ezelőtt három héttel több száz ember betegedett meg egy üzemi étkezdéből kiküldött, illetve elfogyasztott ételtől, és a mai napig nem tudja a szolgálat, hogy mitől. (Közbeszólások.) Nem tudják.
(12.50)
Kérem szépen, ha mi lazítunk a törvényen, azt mondjuk, hogy könnyebb adminisztrációval jöhessen be az importáru, ellenben majd a folyamatos ellenőrzést szigorítjuk, akkor szerettük volna látni, ha ehhez a törvényhez hozzárendelődik az az ellenőrzési hálózat, és annak pénzügyi háttere, amely ehhez garanciát ad. Ha nem tudják, hogy hatszáz ember mitől lett beteg három hete, akkor azok a példák, amelyeket Hanó úr is elmondott, hogy bemutatnak egy terméket, és olyan technológiával hárítják el, amelyről esetleg mi még nem is tudunk. Én azt mondom, hogy addig ne lazítsunk a szabályokon, amíg az ellenőrzési feltételrendszert nem tudjuk kiépíteni, és nem tudjuk technológiailag is megfelelően működtetni.
És ebben az ügyben a MIÉP véleményéhez nagyon közel állunk, szokatlan módon, bár már nem első esetben, és amit Lentner Csaba említett, az 1/96. számú, több miniszter által jegyzett rendelet, annak viszont egyes szakaszai nincsenek hatályban. Mert 1997-ben lépett volna hatályba, aztán el lett tolva 1999-re, most 2001 van, mert a Torgyán doktor által vezetett minisztérium további két évre eltolta a hatályba léptetést, pont azon szabály vonatkozásában, amely a piaci árusításnak a feltételrendszerét tenné egyértelművé, illetve szigorítaná. Tehát felemás ez a dolog: egyrészt lazítunk, másrészt az ellenőrzést, amire hivatkozunk, nem tudjuk megfelelően biztosítani.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés