DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Miután a Budát és Pestet Budapestté összekovácsoló hidak súlyos problémáiról beszéltem, beszélhetünk immár Budapest lakosságáról. Ezt legérzékletesebben életképek, sorsok tükrében tehetnénk. De hát ehhez sem írói megjelenítő erőm nincsen, sem az időből nem futja. Így az emberek, a város itt és most számokkal írható le. Mégsem száraz adathalmaz ez, mert a számok következtetéseket, tendenciákat rajzolnak fel, az egyes emberek élete a város életévé ötvöződik.
A statisztika úgynevezett lakónépességet vizsgál. A lakónépességbe egy adott területen lakók vagy ott tartózkodási hellyel rendelkezők tartoznak. Alapkérdésünk az, hogy a lakók mennyiségét illetően vajon mit bír el egy város. Éppen Budapest története bizonyítja, hogy a legnagyobb súlyokat is elbírja. Gondoljuk csak el, hogy 1890 és 1900 között, azaz éppen tíz év alatt a város lakószáma 50 százalékkal nőtt, Európa nagyvárosai között a 17. helyről a 8. helyre emelkedett. Csakhogy ehhez szerves fejlődés szükséges. A lakónak lakás kell, munka, közlekedés, élelem, azaz a lakók és az életfeltételek feltételezik, vonzzák, fejlesztik egymást.
Az elmúlt évtizedekben is tanúi voltunk Budapesten ilyen lélekszámrobbanásnak. 1970-től hirtelen kétmillió fölé emelkedett a népesség. Ezt a létszámot azonban, mivel az életfeltételek hozzárendelése elmaradt, a város megtartani nem tudta. 1994-től mind a mai napig a népesség folyamatosan csökken, ma 1 millió 812 ezer lakóval számol a statisztika.
A lakószámcsökkenésnek nem a legjobb oka az a tény, hogy aki anyagilag megteheti, a városból az agglomeráció, a zöldövezet területére költözik. A lakószámcsökkenésnek azonban tragikus oka az, hogy jelentősen nagyobb a halálozás, mint a születés száma. Ez az úgynevezett természetes fogyás Budapesten az 1980-as évektől 10, 11, 12, sőt közel 13 ezer embert jelentett évente. 2000-ben jelentkezett először a fogyás lassulása, 12 650 emberről 9 900 emberre csökkent ez a szám. Természetesen egy adat nem tendencia, de azzá válhat. Mindent el kell követni, hogy ez így legyen, és kiemelt figyelmet kell fordítani a népességfogyás megállítására az egész ország viszonylatában is.
A lakónépesség természetes fogyása, azaz jelentős halálozási aránya mellett Budapest másik nagy problémája az elöregedés. Budapesten 14 éves életkorig 14 százalékos arány található, míg 60 év fölötti a lakosság 21,6 százaléka. A 60-65 éven felüliek száma kerületek szerint is érdekes, magas, illetve még magasabb megjelenést mutat, van, ahol a 30 százalékot is meghaladja. Magas az öregedési index, így természetesen magas az idősek eltartottsági rátája. Mindez nagyon nehéz helyzetet teremt.
Az életlehetőséget, az élni akarást a házasságok, a gyerekek jelenthetik. Sajnos, kevés a házasság, sok a válás, és még két szomorú tény: nagy a magzati veszteség, és nő a házasságon, családon kívül születettek száma. Ezért is több mint sürgető, hogy Budapest élni akarását lelki, politikai légkörrel, anyagi bázissal, a jövő hitével fellendítsük. Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés