DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kizárólag a 167. ponthoz kívánok hozzászólni, mert a vita jelenlegi szakaszához a szakaszolás szerint ez is hozzátartozik. Ez ugyan az utolsó lapon van, és "csupán" a melléklettel foglalkozik, mégis fontosnak tartom ezt a pontot. Én arra tettem javaslatot, hogy ebben a mellékletben - amelynek a címe úgy hangzik, hogy "Az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékek és műemlékegyüttesek jegyzéke" - fölsorolásra kerül a VIII. kerületben lévő Kerepesi temető, a temető egész területe, az állami tulajdonú védett síremlékekkel együtt. Eredetileg ez a szöveg található.
Arra tettem indítványt, hogy a "temető egész területe" maradjon el. Erre azért bátorkodtam indítványomat megtenni, mert legjobb tudomásom szerint Magyarországon nincs olyan temető, mely egésze műemléki jellegű vagy műemlék temető lenne, márpedig ha ebben a formában marad ez az előterjesztés, akkor ebből a címből egyenesen következik az is, hogy a Fiumei úti vagy régi nevén Kerepesi temető egész területe műemléket, műemlékegyütteseket tartalmaz, tehát logikus, hogy azt értik rajta, hogy ez egy műemlék temető, miközben sok olyan vonása van, ami ezt nem támasztja alá; például ez egy működő temető, és nem az egész temetőre vonatkozik, nem az egész temetőre vonatkozhat egyébként is ez a műemlék jelleg. Tudomásom szerint 18-20-21 ilyen műemlék - ami a temetőben kifejezetten mint műemléki jellegű építmény - található. Tehát én ezt gondolom, egyfelől azért, mert ilyen temető nincs - majd ezt egy másik pontban még kifejtetném -, a másik: ha a Kerepesi temetőt kiemelnénk, ilyen logikával egyfajta pozitív diszkriminációnak tartanám, mert azt hiszem, hogy Budapesten is, és az országban másutt is található még olyan temető, amelyikben hasonló mértékben találhatók műemlékek vagy műemlékegyüttesek. Harmadszor és végül: én azt gondolom, ha ez így lenne, akkor ennek bizonyos anyagi, jogi és esztétikai következményei is lehetnének.
Én azt gondolom, hogy itt összecsúszik két gondolat. Az egyik az, hogy fölsorolja ez a melléklet a műemlékek és műemlékegyüttesek jegyzékét, s van egy másik gondolat, amely azt mondja, hogy az állam kizárólagos tulajdonában tartandó. Megértem, logikus, hogy erre javaslatot kíván tenni, vagy fönn akarja tartani a kormány, hogy a temető egész területe egy elidegeníthetetlen, kizárólag állami tulajdonban tartandó objektum, de azt gondolom, hogy ezt a megfogalmazásban kellene kettévenni. Ha a melléklet így marad, akkor föl kéne sorolni a mellékletben azokat, amik műemlékek és műemlékegyüttesek; és aztán egy megoldás lehetne az, hogy az állam kizárólagos tulajdonában tartandó a Kerepesi úti temető, egész területtel, tokkal-vonóval - ahogy szokás mondani. Ezt lehet, szerintem ez logikus, de amennyiben így marad a cím, akkor ez azt jelenti a címben, hogy ez a kettő egymásra csúszik, s ezért gondolnám azt, hogy érdemes volna esetleg azon törni képviselőtársaimnak a fejét, hogy egy kapcsolódóval ezt tisztázni lehetne.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés