ELNÖK: Majd a határozathozatalt megelőzően kíván az államtitkár úr válaszolni a vitában elhangzottakra. Így, tisztelt Országgyűlés, a módosító javaslatokról majd a következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/4504. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/4504/11. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező oktatási bizottságot, kíván-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván.

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokat összevontan tárgyaljuk meg. Kérem, aki egyetért a javaslatommal, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés szinte egyhangúlag elfogadta a javaslatot.

Így, tisztelt Országgyűlés, megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-7. pontjai alapján. Lentner Csaba képviselő úr jelezte, hogy fel kíván szólalni. Tessék, megadom a szót Lentner Csabának.

(18.30)

Forrás: parlament.hu