DR. HOMOKI JÁNOS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A felvetett problémakör nem új, az elmúlt évek során több kísérlet történt megoldására. Képviselőtársam biztosan tisztában van azzal, hogy a kárpótlási törvények előkészítése az Igazságügyi Minisztérium kötelezettsége. A szóban forgó személyi kör kárpótlása csak az életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény megfelelő módosításával valósítható meg.
A katonai behívóval kényszermunkát végzett katonák kiválasztása annak idején politikai okon alapult. Az akkori rendszer félt fegyvert adni a szerinte megbízhatatlan személyek kezébe, ezért a sorkatonai szolgálat alatt velük munkát végeztetett. Két dolgot azonban itt is nyomatékosan hangsúlyozni kell. Egyrészt ezek a személyek sem töltöttek hosszabb szolgálati időt, mint azok, akik alakulathoz vezényelve fegyveres szolgálatot láttak el, másrészt a leszerelés után nem érte őket hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy nem fegyveresen szolgáltak.
Kiemelést érdemel az is, hogy ezek a személyek hadköteles korban kerültek behívásra azokkal a társaikkal együtt, akik fegyveres alakulatnál töltötték le szolgálati idejüket. Az általuk végzett munkát a honvédség természetesen elszámolta a megrendelőnek. Nem ingyenes rabszolgamunkáról volt tehát szó. A honvédség a munka ellenértékeként kapott összegből fedezte a katonák tartását, és fizette ki az illetményt, amit minden más fegyveres alakulatnál szolgáló katona is megkapott. A sorkatonai szolgálat alatti munkavégzés egészen a nyolcvanas évek végéig folyt, a katonákat ezekhez az alakulatokhoz '56 után szociális meggondolások alapján hívták be, és ezek a személyek sem munkabért kaptak, hanem munkajutalom és prémium került kifizetésre számukra. Nyilvánvaló, hogy az építő alakulatokhoz besorozott személyek is igényt tarthatnának kárpótlásra, hiszen nem munkabért, hanem ennél kevesebb juttatást kaptak.
Az érdekképviseleti szervek és az állampolgárok is szorgalmazták, hogy az ötvenes évek munkaszolgálata is a második világháborús munkaszolgálattal azonos megítélés alá essen, és most mint kárpótlási jogcím kerüljön be a kárpótlási törvénybe. E javaslat 1992 óta folyamatosan megjelent mind a kormányzat, mind pedig a parlament előtt; eddig minden alkalommal elutasításra került. Az Alkotmánybíróság 1/1995. számú AB-határozata leszögezte, hogy az államnak szabadságában áll, hogy a "politikai okból jogtalanul" kategóriákat rugalmasan kezelje anélkül, hogy ezt önkényesen tenné. Alkotmányosan nem kifogásolható az állam azon döntése, hogy a katonai behívóját teljesített munkaszolgálatos kívül esik a politikai okból jogtalanul fogalomkörén.
Mindezekre tekintettel a honvédelmi tárcának nem áll módjában új kárpótlási jogcímet megállapítani, még kevésbé az ehhez szükséges anyagi fedezetet előteremteni. A megoldás kizárólag a kárpótlási törvény módosítása lehet. Kérem a tisztelt képviselő urat, szíveskedjék válaszomat elfogadni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés