DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megdöbbenéssel hallottam az azonnali kérdésében föltett kérdést, illetőleg az abban, annak előtte sorolt tényeket, hiszen úgy, ahogy ön említette, az önkormányzatokat megillető gázközművagyon utáni igények kérdése közel tízéves múltra tekint vissza, és úgy, ahogy ön említette, az igazi érdeksérelem az önkormányzatokat az előző kormány idején érte, amikor nem kapták meg teljes mértékben az őket megillető vagyonrészt.

A polgári kormány az Alkotmánybíróság 1998. szeptemberi döntését követően úgy határozott, hogy törvényi úton rendezi ezeket az igényeket. Ez a törvényjavaslat elkészült, benyújtásra került, és a mai napon fog a törvényjavaslat zárószavazása megtörténni. Ezt megelőzően a kormány megkereste az érintett önkormányzatokat, és 624 önkormányzattal kötött megállapodást, amelynek eredményeképpen 16,8 milliárd forint előleget fizetett ki készpénzben az érintett önkormányzatokat megillető gázközművagyonrész után. A parlament mai döntésének megfelelően a kormány teljesíteni fogja, programjának megfelelően, az önkormányzatokat megillető gázközművagyonrész teljes mértékben történő kielégítését. Ehhez kérem a tisztelt Országgyűlés, a tisztelt képviselő urak és hölgyek támogatását a mai zárószavazásnál.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány ezt a döntést teljes mértékben - az Alkotmánybíróság döntésének végrehajtása alapján - a saját akaratából hozta, ehhez a TÖOSZ semmit nem tett hozzá. Úgy, ahogy a képviselő úr elmondta, a MÖSZ indította meg az alkotmánybírósági eljárást, és a kormány ennek alapján nyújtotta be a törvényjavaslatot.

Én bízom abban, hogy minden önkormányzatnak megvan, meglesz az a felelőssége, hogy olyan teljesítmény után, ami nem történt meg, ami nem realizálódott, nem fizet sikerdíjat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu