DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt a körülményt, hogy az MSZP és az SZDSZ egy jogtechnikai problémából belpolitikai viszályt akar szítani, enyhén szólva nevetségesnek tartjuk. Amikor a MIÉP részéről ezzel a kérdéssel foglalkozunk, tehát az előttünk álló módosító javaslatról dönteni fogunk, mi azt mérlegeljük, hogy e törvényjavaslatnak milyen gazdasági, milyen pénzügyi kihatása lesz.

Azt el kell mondjam, hogy eredendően a pénzügyi tárgyú törvénycsomagot néhány hónappal ezelőtt a MIÉP nem szavazta meg, mert tartalmilag nem értett vele egyet, azonban úgy ítéljük meg, hogy ez a módosítás, amely az előterjesztésben szerepel, ebben az egy előterjesztésben szerepel, a magyar gazdasági, társadalmi viszonyokra pozitív hatást fog kifejteni.

Arról van ugyanis szó - ez nem jogtechnikai probléma, tisztelt képviselőtársaim, önök ezt nagyon jól tudják -, hogy a Postabankban a Magyar Posta Rt. 15 százalék fölötti tulajdoni részarányt szerezhet-e vagy sem. Mi azt mondjuk, hogy igenis szerezzen, szerezhessen a Magyar Posta Rt. a Postabankban 15 százalék fölötti tulajdonrészt, mert - indoklásunk - a nemzeti tulajdonban maradt magyar pénzintézetek nem kerülhetik el, hogy a globalizáció, a nemzetközi pénzintézetek diktálta piaci versennyel szemben ne egyesüljenek, fúzióra lépjenek, és ezáltal versenytársként jelenjenek meg a Magyarországon terjeszkedő külföldi bankokkal szemben.

Másodsorban egy felelős gazdaságpolitikát folytató kormánynak elemi kötelessége, hogy az ország pénzintézeteinek fejlődéséhez, tőkeerejének, üzletpolitikájának a fejlődéséhez megfelelő, ha kell, törvényi segítséget is nyújtson. Ha Közép-Európában szétnézünk, mindenhol azt látjuk, hogy a még nemzeti tulajdonban maradt pénzintézetek egy egyesülési fázison mennek keresztül. Most nem történik más a 15 százalék fölötti részarányszerzéssel, mint a második világháború előtti állapot visszaállítása, vagyis az, hogy a vidéki településeken lévő postákon pénzgyűjtés folyik, és egy posta-takarékpénztáron keresztül az így megszerzett pénzek kihelyezésre is kerülhetnek.

(16.10)

Azonban hihetetlen előny, hogy az így nemzeti fúzión keresztülmenő két intézet vonatkozásában olyan helyzet következik majd be, hogy ennek hatásaként a vidéki Magyarország fog jól járni, hiszen ha a múlt heti kormányülés anyagát nézzük, pontosan szerepel a kormányelképzelésekben, hogy majd a begyűjtött pénzforrások alapján a mezőgazdasági termelők, a vidéki vállalkozók megsegítésére újabb fiókok és újabb pénzkezelési lehetőségek jönnek létre. Tehát megszerezni egy fúzión keresztülment pénzintézeten keresztül a takarékbetétet, és az oda, a megfelelő célterületre visszajuttatni, ez ennek a törvényjavaslatnak a lényege, és ez véleményünk szerint igenis pozitív hatást fog kifejteni az elkövetkezendő években.

Ennek bázisán - nem akarok túlságosan az időben előreszaladni -, ilyen nemzeti tulajdonban lévő pénzügyi aggregátumon keresztül nyílik majd arra lehetőség, hogy a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság hiteltőke-ellátása, banki háttere megszerveződjön, ugyanis az elmúlt tíz évben sajnos a vidéki Magyarország, a mezőgazdaság megsegítése, hiteléletének megszervezése elmaradt. Így ilyen alapon akár a Hangya szövetkezeti mozgalom is igenis megszervezhető lehet, ha vannak pénzgyűjtő helyek, és a pénzáramoltatás is, a hitel formájában történő pénzkihelyezés is azokon a vidéki postafiókokon keresztül megtörténhet.

Összességében, tisztelt képviselőtársaim, ennél az egy konkrét módosító javaslatnál, ami most újfent kerül a parlament elé, mi nem a jogtechnikai aggályokat látjuk; mi azt mondjuk, hogy az az ember, aki dolgozik, az hibázhat is. Itt nem túlzásba ment hibázásról van szó, hanem ennek a pozitív szándékát értékeljük a kormány részéről, és ezért támogatjuk ezt az indítványt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu