KÉKKŐI ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, négy nagyon fontos kérdést tett fel, sajnálom, hogy ilyen rövid idő állt a rendelkezésemre. Megpróbálok még a negyedikre is válaszolni.

A kormány az 1049/2001-es kormányhatározata alapján kidolgozta a külső üzletrész-tulajdonosok üzletrészeinek megvásárlásával összefüggő eljárási rendeletet. Felmértük az igények mértékét is, mely szerint 821 mezőgazdasági szövetkezetet érintően 222 300 darab igényt nyújtottak be körülbelül 33 milliárd forint értékben. A kormányt - a rendelkezésnek megfelelően - a múlt heti kormányülésen tájékoztattuk, és a héten a mai kormányülésre ezzel kapcsolatban szintén összefoglaló kormány-előterjesztést készítettünk. A kormány ez év végéig kívánja kifizetni a külső üzletrészeseket, és a már hivatkozott kormányhatározat szerint munkálatok folynak a nyugdíjas szövetkezeti tagok üzletrészei mértékének felmérésével és annak esetleges kifizetésével kapcsolatban.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu